Cégvilág

Kelet-Európa a vállalatfelvásárlások célpontja

- A közép-kelet európai régió lesz a legizgalmasabb célterület a vállalatfelvásárlások terén aktív befektetők számára a következő negyedévben. Az előkészületben lévő tranzakciók azt mutatják, hogy a fogyasztási javak, valamint az energetika területén lehet számítani elsősorban a távol-keleti befektetőkre. Az év első felében Európában 25 százalékkal nőtt az M&A tranzakciók száma az egy évvel korábbihoz képest, és ez Magyarországon is érezteti hatását. A hazai kis- és középvállalkozásoknak most komolyabb esélye van arra, hogy befektetőt, és ezzel pótlólagos finanszírozást és piaci lehetőségeket nyerjenek, mint valaha.

A válságot követő konszolidáció jót fog tenni az M&A aktivitásnak Európában és Magyarországon is, felgyorsulnak az iparági konszolidációs folyamatok, és ezzel a vállalatfelvásárlások ismét lendületet kapnak. A kormány kkv-barát gazdaságpolitikája pedig végre elindíthatja azt az egészséges folyamatot, amelynek révén ez a vállalati kör előbb pénzügyi, majd szakmai befektetőkre találhat.

„Elfogyóban a finanszírozók türelme a válság miatt likviditási nehézségekkel küzdő kis- és középvállalkozások iránt, ami a piaci pozíciójukat erősíteni kívánó életképesebb szereplőknek kedvez.” – hangsúlyozta Posztl András, a DLA Piper ügyvezető partnere. Hozzátette: A jelenlegi helyzet alkalmas egyes piacokon az erőviszonyok átrendezésére is, a kisebb szereplők sokszor feladni kényszerülnek pozíciójukat a nagyobbak javára.” Mindez azt eredményezi, hogy az adott piacon 4., 5. piaci szereplő a kivonulás mellett dönt, amely a piaci koncentráció növekedéséhez vagy új pénzügyi befektetők megjelenéshez vezet.

A gazdasági helyzet normalizálódásának első jelei a válság kitörése óta óvatos befektetőket arra ösztönözték, hogy a kedvező piaci pozíciókat kihasználva növeljék befolyásukat Európában elsősorban a fogyasztási javak, az energetika, a vegyipar, a technológia és pénzügyi szektorban.  „Magyarországon három szegmensben tapasztalható élénk M&A aktivitás az élelmiszer és takarmány feldolgozó, az FMCG, valamint az energia szektorban. Az első kettőre inkább a kisebb, 5 millió euró alatti, illetve 10-20 millió eurós tranzakciók és a pénzügyi befektetők jellemzőek, míg az energia szektorban inkább a stratégiai befektetők készítettek elő nagyobb projekteket.” – tette hozzá Posztl András.

A befektetők kilétét illetően Magyarországon is érvényesül az az egész Európára jellemző tendencia, hogy elsősorban a válságot kevésbé megszenvedő, sok szabad forrással rendelkező BRIC-országbeliázsiait befektetők aktívak a vállalatfelvásárlási piacon. Kína, Brazília és India fejlődő gazdaságát kevésbé érintette a válság, a kedvezőtlen hatásokon gyorsabban túl tudtak lendülni, és a finanszírozáshoz szükséges hitelhez is olcsóbban tudnak hozzájutni, mint más országok befektetői. Ezek a vállalkozások a magyar cégeket reális célpontnak tekintik, és a hazai piacon szerzett tapasztalatokat felhasználva terveznek továbblépni a többi közép-kelet európai ország piacára. „Kína korábban elsősorban a nyersanyagok és termőterületek iránt tanúsított érdeklődést, elsősorban Afrikában és Dél-Amerikában hajtottak végre befektetéseket. Most viszont stratégiát váltottak, és elsősorban technológiát vásárolnak Európában, az Egyesült Államokban.” – fejtette ki a DLA Piper ügyvezető partnere.

A magyar befektetők körében a médiapiacon és az élelmiszeriparban tapasztalható mozgás, de határozott az érdeklődés az online alapon működő vállalkozások iránt is. Várható még némi átrendeződés a hazai tulajdonban lévő autóipari beszállítói körben is, ahogy a Mercdes Benz beruházása a végéhez közeledik.

„A hazai vállalkozások számára az egyik lehetőséget a Jeremie program elindulása jelenti, de sokat nyom a latba a kkv szektor megerősítése kapcsán kinyilvánított határozott kormányzati szándék is.”- hangsúlyozta Posztl András. A magyar kis- és középvállalkozásokat támogató gazdaságpolitika jelentősen hozzájárulhat ezen vállalkozói kör sikeréhez, ami lehetővé teszi kezdetben a pénzügyi befektetők aktívabb bevonását, majd alkalmassá teszi őket nagyobb tőke bevonására a private equity befektetők köréből.

felvásárlás DLA Piper JEREMIE M&A Mercedes Posztl András
Kapcsolódó cikkek