BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassú esés után lassú kilábalás jöhet

Hogyan látják az Erste csoport elemzői a kelet-közép-európai régió távközlési szektorának a kilátásait?

A kelet-közép-európai távközlési szektor szereplőit a válság megtépázta ugyan, de új beruházások várhatók többeknél is. A korábban monopolhelyzetben lévő szolgáltatók ugyanakkor csak 2011-ben vagy 2012-ben lépnek vissza a növekedés útjára – állítják az Erste elemzői. A szektort erős verseny jellemzi, a vonalas telefonszolgáltatás visszaszorulóban, a mobil és a vezetékes széles sáv terjedése lassul.

A jövőbeli növekedés motorja a vezetékes ágazatban az FTTH (Fiber to the Home – ultragyors széles sávot a háztartásba) lehet, míg a mobilban az LTE (Long-term Evolution) technológia bevezetése 2012 előtt nem várható.
A távközlési szektor sem volt immúnis a recesszióval szemben, hiszen az iparág árbevételének növekedése a nullához közelített. A hagyományos vezetékes és mobil-hangszolgáltatás kapta a legnagyobb pofont, az előbbi 6,3 százalékkal, az utóbbi 1,8 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban 2009-ben. A fizetős televízió, a mobil-adatátvitel és a vezetékes internet jelentette a növekedés motorját, de a bevételből kihasított összesített részesedésük 33 százalékos értéke nem bizonyult elég nagynak ahhoz, hogy a vezetékes- és mobiltelefon-üzletág bevételeinek visszaesését ellensúlyozza.
Magyarországon a vezetékes széles sáv elterjedtsége a 2009. januári 16,3 százalékról 18,7 százalékra nőtt a 2010 januárjáig eltelt egy év alatt az Európai Bizottság adatai szerint. Ez év jú-niusában mintegy 1,85 millió vezetékes széles sávú előfizetést tartottak nyilván, ez 14 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Itthon a kábelmodem jelentette a növekedés motorját: ezen a téren 22,5 százalékos bővülés volt tapasztalható, míg az xDSL-kap-csolat 0,3 százalékkal esett viszsza júniusban év/év alapon. A kábelmodem már a vezetékes széles sávú kapcsolatok 52,5 százalékát adja.
A talpra állás gyenge jelei tapasztalhatók 2010 második negyedévében, enyhült az árbevételek visszaesése, és lassult az EBITDA csökkenési üteme. Az Erste elemzői szerint ugyanakkor a kelet-közép-európai társaságok aligha fognak visszatérni a növekedési pályára 2011 vagy 2012 előtt.
A hagyományos vezetékes- és mobiltelefon-üzletág tovább zsugorodott, a vezetékes széles sáv pedig már nem tekinthető a növekedés motorjának. Ráadásul a mobil- és kábelszolgáltatókkal folytatott éles verseny folyományaként az árak nyomás alá kerültek. A televíziós termékek, a számítástechnikai szolgáltatások és a mobil széles sáv jelentik pillanatnyilag a kelet-közép-európai szolgáltatók számára a növekedés hajóerejét. Ez pedig kihívások elé állítja a vezetékes és a mobilhálózatokat is. A jövőbeli webes alkalmazások nyomán tovább nő az igény az egyre nagyobb sávszélesség iránt. Az FTTH lehet a jövő, annyiban, hogy kezelni tudja a legtöbb „sávszélesség-fogyasztó” alkalmazást. Az FTTH-val kapcsolatos beruházási igény viszont nagyon magas, háztartásonként 500 és 2500 dollár között mozog. Az LTE mobil-adatátviteli technológia kezelni tudná a mobil-szélessáv erőteljes terjedése által okozott mobilhálózati torlódást. Az LTE beruházási igénye – a licencdíjat leszámítva – nem jelentős. A kérdés az, hogy a szolgáltatók mikor kezdik el a beruházásokat, és azok milyen nagy területet ölelnek fel. A befektetések megtérülési rátája még kérdéses, függ a lefedettségtől, az ártól, valamint a szabályozói környezettől és a versenyhelyzettől is. VG

A Turk Telekom a kedvenc

- A Turk Telekom maradt a top pick. A társaság stabil eredményeket szállított 2010 második negyedévében, ami megerősítette stabil pozícióját a vezetékes-üzletágban, egyben azt is demonstrálta, hogy Avea nevű mobilszolgáltatójának sikerült feltornásznia az árrést. Pozitív értékelésünk fő indoka a társaság két számjegyű eredménynövekedési rátája, bőkezű osztalékpolitikája és a szektortársakhoz viszonyított vonzó árazása – ami közel 30 százalékos diszkontot jelez a 2011-re és 2012-re becsült P/E tekintetében a szektortársakhoz képest.

- Felhalmozásról tartásra minősítjük le a Magyar Telekom részvényeit, ugyanis a kormányzati kiadások csökkentése a várakozások szerint érzékenyen érinti majd a társaság 2010 második félévi árbevételét és eredményét.

- A Telekom Slovenije részvényeit csökkentésről tartásra léptetjük elő, ugyanis a társaság már felvillantotta a költségek kordában tartásának jeleit.

- Továbbra is tartásra ajánljuk a Telefónica O2 CR, a Telekom Austria, a T-Hrvatski Telekom és a Turkcell részvényeit, mivel nem látunk pozitív katalizátort a közeljövőre nézve.

- Felhalmozásról tartásra minősítjük le a Magyar Telekom részvényeit, ugyanis a kormányzati kiadások csökkentése a várakozások szerint érzékenyen érinti majd a társaság 2010 második félévi árbevételét és eredményét.

- A Telekom Slovenije részvényeit csökkentésről tartásra léptetjük elő, ugyanis a társaság már felvillantotta a költségek kordában tartásának jeleit.

- Továbbra is tartásra ajánljuk a Telefónica O2 CR, a Telekom Austria, a T-Hrvatski Telekom és a Turkcell részvényeit, mivel nem látunk pozitív katalizátort a közeljövőre nézve. Lassú esés után lassú kilábalás jöhet -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.