A stabil fizetőnek tekintett cégek is bedőlhetnek a szállodaiparban
2008 végén 3298, 2009 végén 3599, addig ez év augusztus végén 3715 cég végzett valamilyen szálláshely-szolgáltatást főtevékenységként, amibe beletartozik a szállodai szolgáltatás, üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás, kempingszolgáltatás, egyéb szálláshely-szolgáltatás. A válság ellenére a magyar cégszám-bővüléshez hasonlóan szállásszolgáltatással is egyre több társas vállalkozás foglalkozik. A szálláshely szolgáltatásban a 3,2 százalékos cégszám bővülés meg is haladja a 2009 év vége óta tartó 2,5 százalékos idei összgazdasági cégbővülést.
Ebben az évben augusztusig 45 cég ellen indul felszámolási eljárás és 22 cégnél végelszámolás. A szálláshely-szolgáltatóknál az elmúlt 12 hónapban 1,2 százalék volt a szektor bedőlési aránya, ami jelentősen alacsonyabb, mint a 3 százalék körüli országos átlag. Deák Imre, a Danubius Hotels Nyrt. vezérigazgatójának 2010. augusztusi sajtónyilatkozata szerint az idei év lehetett a mélypont a hazai szállodaiparban, és remélhetőleg hamarosan megérkezik a rég vált fellendülés.
A szálláshely-szolgáltatók 2008-as és 2009-es árbevételét vizsgálva – azon vállalatok körében, amelyek leadták 2009-es pénzügyi beszámolójukat – az tapasztalható, hogy árbevételben nem volt nagyobb változás a két év között, viszont az adózás előtti és az üzemi üzleti eredmény már jelentős csökkenést mutat 2009-ben. A szálláshely-szolgáltatók árbevétele mindkét évben 180 milliárd forint körül volt, de az adózás előtti eredmény 9 milliárdos veszteségről 21 milliárdos veszteségre nőtt. A cégek üzemi üzleti tevékenységének eredménye 4 milliárd forint nyereségről 11 milliárd forint veszteségre csökkenet, ráadásul a szektor 2008-ban is magas, 350 milliárdos kötelezettség állománya tovább dagadt több mint 460 milliárdra.
A megyénkénti bontás azt mutatja, hogy a budapesti szállásszolgáltatók árbevétele 2009-ben – azon cégekre vetítve, amelyek pénzügyi beszámolójukat leadták – meghaladta az 57 százalékot, míg „csupán” a szektor vállalatainak 23 százaléka tevékenykedik a fővárosban. A szálláshely-szolgáltatásból származó bevétel a Balaton-parti megyékben és az ország keleti részén volt magasabb.