Hernádi: nem drágul a benzin a válságadó miatt
A Mol első embere úgy látja, annak idején nem tiltakoztak a lobbik és kedvezmények ellen, amelyek egy része még mindig megmaradt Így ennek az árát valamikor valakinek ki kell fizetnie. Az adó sújtotta ágazatok komoly nyereségre tesznek szert, s a gazdaság motorjai is egyben. Ezért a társadalmi felelősségvállalás jegyében közösen kell viselni a terheket. Hernádi ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a 300 milliárdra rúgó beruházási keret a Molra eső válságadó mértékével – mintegy 20 milliárd forinttal – most kevesebb lesz.
A Robin Hood-adó ellen hevesen tiltakozó Hernádi szerint a Gyurcsány-kormány által bevezetett teher sokkal rosszabb gazdasági környezetben érte az energetikai vállalatokat. Akkor a válság épp csak elkezdődött, új hitelek nem álltak rendelkezésre, és az akkori kormány sokadik tűzoltó intézkedése sem keltette a kiszámíthatóság érzetét. Ráadásul a Robin Hood-adó nyereségalapú, bünteti a hatékonyságot. Az ebből befolyó adó felét a Mol fizeti be, amit igazságtalannak tart.
A mostani válságadó mégiscsak négy ágazatra teríti szét az anyagi terheket, és nem bünteti a jól működőket. Szerinte az adókivetés mellett a kormánynak nagyon gyorsan hozzá kell kezdenie az állami kiadások szerkezetének átalakításába, mert amennyiben újabb hasonló terheket vet ki, vagy a különadó hároméves időtartamát meghosszabbítja, akkor veszélyezteti a hitelességét, ami viszont egyértelműen negatív reakciót válthat ki a befektetők részéről.
A Mol-vezér szerint a különadóból származó terheket nem akarják, de nem is tudják áthárítani ezt a terhet a fogyasztókra, mert nagyon erős a piaci verseny a térségben.
Mint ismeretes, a kormány – az Országgyűlés elfogadott - szabályozása szerint a profit felét fölözi le a kormány válságadó formájában három ágazat esetében, a magánnyugdíjpénztári befizetések 14 hónapos átirányítása mellett pedig a kabinet újragondolja az úgynevezett második pillér jövőjét és működésének egészét is. A távközlési, energiaipari és kereskedelmi ágazattól a profit felére rugó válságadó befizetését kéri a kormány a következő három év során.


