Nézze meg a MÁV legújabb mozdonyát!
A vasúttársaság 2007. novemberében írt ki közbeszerzést korszerű mozdonyok beszerzésére, amelyet három ajánlattevőből a Bombardier Transportation GmbH nyert meg. A 25 TRAXX-mozdony szállítására és további 25 opciójára 2008. novemberben kötötték meg a szállítói szerződést, a 79,6 millió eurós ügylet finanszírozásról 2009-ben állapodott meg a vasúttársaság az Európai Beruházási Bankkal és a német KfW IPEX Bankkal.
Márton Ferenc, a MÁV-Trakció Zrt. vezérigazgató-helyettese újságíróknak elmondta, hogy a tervek szerint az első TRAXX-mozdonyokat jövő év nyarától állítják forgalomban, és a gyártó 2011 végére leszállítja a 25 mozdonyt
A bemutatón elhangzott, hogy a mozdony típus és üzemengedélyének beszerzése folyamatban van. A tervek szerint német, osztrák és magyar szakaszokra szerzik be az engedélyeket.
Márton Ferenc az ünnepségen hangsúlyozta: a TRAXX-mozdonyokkal a MÁV-Trakció mozdonycsere nélkül tudja továbbítani a vonatokat a határokon át. A tervek szerint az új mozdonyokat személy és árufuvarozásban egyaránt használják majd, és az elöregedett V43-as mozdonyokat váltják ki, így alacsonyabb üzemeltetési költségeik révén termelik ki saját finanszírozásuk költségeit.
A kisebb üzemeltetési költségek részben az alacsonyabb fogyasztásnak köszönhetőek, valamint fékezéskor a keletkező elektromos energiát a felsővezetékbe táplálják vissza - áll a társaság sajtóanyagában.
A vasúttársasaságnak középtávon 100-120 korszerű mozdonyra lesz szüksége.


