Cégvilág

Plázanyitás - Megmenekül, sőt, bővít az Electro World

Sokat várnak a most megnyíló, 65 ezer négyzetméteres Corvin bevásárlóközponttól a hazai kereskedelmi láncok. Legutóbb ugyanis tavaly novemberben nyílt bevásárlóközpont Budapesten: az Allee, amelynek bérbe adható kereskedelmi területe 46 ezer négyzetméteres, míg a Corviné 35 ezer négyzetméter.

A Corvinban jött létre a belső területek legnagyobb, 3600 négyzetméteres szupermarketje, a CBA Príma. A kilenc, közepes méretű bérlemény közt található az 1650 négyzetméteres Electro World (EW) áruház, valamint a közel ezer négyzetméteres Hervis sportáruház, amely a lánc 27. tagja.

Az Electro World áruházak száma még ebben az évben 14-re bővül, mert a Corvin után Győrben is létesül egy ezer négyzetméteres egység. Azt követően, hogy tavaly májusban egy magyar befektetői csoportnak a brit DSG International egy euróért eladta a veszteséges hálózatot, jelentős átalakítások mentek végbe a cégnél.

„Új megállapodásokat kötöttünk a műszaki márkák hazai képviseleteivel, újratárgyaltuk a kedvezőtlen bérleti szerződéseinket, csökkentettük a túlzó áruházméreteket, és a tavalyi utolsó negyedévben három új áruházat is nyitottunk” – sorolja a fontosabb változásokat Polgár Csaba ügyvezető igazgató, aki az általa képviselt befektetési társaság tulajdonrészét június végén 30-ról 100 százalékra növelte a kereskedelmi vállalatban.

A DSG utáni első üzleti év auditálása szeptemberben zárult le, és ezt követően a nagy nemzetközi szállítói hitelbiztosítókkal – Coface, Euler-Hermes, Atradius – megkezdődtek a tárgyalások, és sorra nyílnak a szállítói hitelkeretek. Így a karácsonyi szezonra megoldódik a készletfinanszírozás gondja. Ugyanakkor az Aréna plazabeli egységben és az Alleeban lévő Elelctro Worldben egy érintőképernyős

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

DSG International Corvin Electro World CBA Príma EW polgár csaba
Kapcsolódó cikkek