A magyar gyógyszergyár a részvényekért 150 millió svájci frankot (114 millió eurót) adott, és bizonyos feltételek teljesülésekor legfeljebb további 295 millió svájci frankot (223 millió eurót) kell még fizetnie. A Richter vállalta, hogy a következő három évben 100 millió svájci frankkal megemeli a PregLem tőkéjét, ez 2014-ig fedezi a cég működésének költségeit.
A PregLem eddigi tulajdonosai az alapítók, kockázatitőke-társaságok és a társaság vezető tisztségviselői és alkalmazottai voltak. A svájci cég vezetői a továbbiakban is a társaság irányítói maradnak, és az új leányvállalat a Richter nőgyógyászati üzletágának egyik kutatási és fejlesztési központjává válik majd.
A PregLem gyógyszergyártással nem foglalkozik, a céget 2006-ban alapították, és jelenleg nincs árbevétele. A társaság összesen öt gyógyszert fejleszt. A legelőrehaladottabb állapotban a PGL4001 Esmya elnevezésű szer van, melynek III. klinikai tesztelése júniusban fejeződött be, törzskönyvezése várhatóan 2010 negyedik negyedévében indul és forgalmazása 2012-ben kezdődhet. A termék a felfutását követően 100-200 millió euróval növelheti a Richter árbevételét. Ennek előfeltétele a törzskönyvezés mellett a termék társadalombiztosításba való befogadása az egyes országokban.
A PregLem földrajzilag és üzletileg is jól illeszkedik a Richter szerkezetébe – mondta a felvásárlás kapcsán tartott sajtótájékoztatón Bogsch Erik. A magyar gyógyszercég eddig ugyanis elsősorban Kelet-Európában és a Szovjetunió utódállamaiban volt aktív, a PregLem megvásárlásával viszont nyugat-európai érdekeltsége is lett. A svájci cég felvásárlása várhatóan megerősíti a Richter nőgyógyászati üzletágát, amely jelenleg is az árbevétel több mint harmadát hozza. Ez eddig elsősorban a főleg fiatalok által használt fogamzásgátló, valamint az idősebbeknek szánt hormonpótló szerek gyártásával és értékesítésével foglalkozott. A PregLem megvásárlásával kínálata a középkorosztályt érintő meddőséget és más nőgyógyászati problémákat kezelő eszközökkel bővülhet.
A vezérigazgató arról is beszélt, hogy a vételár már kifizetett részét a Richter saját erőből fedezte. A gyógyszercégnek a felvásárlás előtt 300 millió eurónyi készpénze volt, ez az akvizíció után mintegy 180 millió euróra csökkent. Hozzátette, hogy további finanszírozást a tranzakció jelen pillanatban nem igényel. Azt is elárulta, hogy a tulajdonosok nyomást gyakoroltak a cég vezetésére, hogy fektesse be a társaság szabad pénzeszközeit. A cégvezetés elsősorban termékeket és projekteket keres, mert gyártókapacitása már elegendő, jelenleg azonban nincs kijelölt felvásárlási célpontja a gyógyszergyárnak.
A Richter tavaly 267,34 milliárd forint (952,4 millió euró) árbevételt ért el. Az exportból származó árbevétele 839,7 millió euró volt. Az árbevételnek mintegy 35 százaléka származik a nőgyógyászati termékek értékesítéséből. A gyógyszergyár adózott nyeresége 51,05 milliárd forint (181,8 millió euró) volt. GIJ
Növekvő kockázat nehezíti a felvásárlást
Az idei első fél évben 45 cégfelvásárlás volt Magyarországon, több mint az előző két év első felében – áll a PricewaterhouseCoopers felmérésében. A felvásárlások főként a kisebb üzletekhez köthetők, a nagyobb tranzakciók száma viszonylag állandó maradt. 2010 első felében a belföldi befektetők domináltak a piacon, ez már egy 2009-ben megindult tendencia folytatódását jelzi. A folyamat hátterében többek között a külföldi befektetők által Magyarországnak s a közép- és kelet-európai régiónak tulajdonított megnövekedett kockázat állhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.