A gyengébb második negyedéves eredmények miatti visszaesés után ismét emelkedő pályára állt a Ferrari részvényárfolyama.
A 200 napos mozgóátlagot átlépve ráadásul új vételi ajánlásokat adott rá két nagybank, a Deutsche Bank és a UBS.
Elsőként Nicolai Kempf, a Deutsche Bank elemzője emelte 430-ról 520 euróra a sportkocsigyártó részvényeire adott célárfolyamát.
Az autóipari részvényelemző úgy véli, hogy a Ferrari október 8-i tőkepiaci napján javítja majd a várakozásait. Szerinte a menedzsment a 2026-os nyereségre vonatkozó konszenzusos becsléshez mérten körülbelül 5 százalékkal emelheti meg profitcélját.
A svájci UBS elemzője, Susy Tibaldi úgy véli, a Ferrari a befektetői napot arra fogja felhasználni, hogy mélyebb betekintést nyújtson a termékfejlesztési tervbe. Idetartozik a régóta várt első elektromos autó, a Ferrari Elettrica debütálása is – jegyezte meg.
Bár továbbra is pozitívan értékeljük a hosszú távú kilátásokat, a várakozások az utóbbi időben egyre rózsaszínűbbé váltak, ezért annak is fennáll a kockázata, hogy a tőkepiaci nap csalódást okozhat
– tette hozzá Tibaldi modellfrissítésében. Az elemző a célárát mindazonáltal 540-ről 570 dollárra (487,50 euróra) emelte.
A Ferrari ütemterve szerint 2026-ig 15 új modellt hoz ki. A modellpaletta egyre inkább elektromos lesz.
A cél nem más, mint hogy 2026-ig 60 százalékban hibrid vagy elektromos járműveket, 40 százalékban pedig tisztán belső égésű motorral felszerelt járműveket értékesítsenek.
Az első tisztán elektromos modellt, az Elettrikát várhatóan 2025 október elején mutatják be. Technikai szempontból a papír a 200 napos mozgóátlag átlépésével új vételi jelzést adott. A következő ellenállás a 451 eurós szint lehet.
A Ferrari részvényárfolyama az év eleje óta valamivel több mint 3 százalékkal, 423 euróra emelkedett.
Az olasz sportkocsigyártó papírjait az LSEG elemzői konszenzusa is vételre ajánlja. A Ferrari medián célára pedig 465 euró, ami nagyjából 10 százalékos felértékelődési potenciált tartalmaz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.