Közvélemény-kutatást végeztetett az osztrák Kronen Zeitung, és az eredmény a lap szerint politikai földrengéssel ér fel, amelynek jelentős részben gazdasági bajok az okozói. Ilyen ebben az évszázadban még nem történt az országgal – írják –, csak hat hónap telt el, és a kormánykoalíció elvesztette többségét. Emlékezetes: a kormányból kihagyták a magyar Fideszhez hasonlóan a Patrióták pártcsaládjához tartozó jobboldali Szabadságpártot. Az osztrák politika vigasztalan képet nyújt, a gazdaság már régebb óta.
A poll szerint most az osztrákok 45 százalékának már az a félelme, hogy a kormány kitölti ciklusát, 61 százalékuk pedig nem lát esélyt fordulatra a kormány és az ország sorsában.
A kormánykoalíciót a két hagyományos nagy párt alkotja – a német Manfred Weber „módján” jobboldali Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) –, a liberális NEOS párttal összeboronálva. Pedig a tavaly szeptember 29-i választáson a következő eredmény alakult ki:
A radikális jobboldal először győzött Ausztriában a második világháború óta, a kormányból mégis kihagyták a választók relatív többsége által legkedveltebb programot. A felmérés eredménye szerint ebből már rövid távon történelmi méretű fiaskó született.
A felmérés szerint a jelenlegi támogatottságok:
Vagyis Orbán Viktor szövetségese egyre erősebb, a hagyományos nagy pártok egyre gyengébbek, és a kárukra még a kicsik is nyertek némi plusztámogatást.
Miközben az FPÖ a rendszerváltoztatási vágy révén nyer, az SPÖ történelmi mélypontra csuklik, az ÖVP pedig, úgy tűnik, kiégett
– foglalta össze Christoph Haselmayer, a kutatást végző IFDD vezetője.
Ami különösen elkeserítő – így az osztrák lap –, az az, hogy az osztrákok már nem hisznek az elkezdett megszorítóintézkedésekben és azokban a reformokban, amelyeket még csak terveznek.
A közvélemény-kutató következtetése:
A belpolitika jelenleg egyfajta színjáték, amelyhez a polgárok nagy részének már rég nincs türelme. A kormány ezzel szemben inkább a látványra koncentrál, a PR-találkozóktól a felesleges repülőutakig, amelyek elsődlegesen a címlapokra kerülést szolgálják. De a kihívások – az infláció, az energiaárak, a biztonság – továbbra sem oldódtak meg.
A Világgazdaság írt róla: az inflációt tekintve Közép-Európa gyorsabb drágulásával elkülönül az unió többi részétől, ebben a tekintetben még az is mindegy, hogy egy ország tagja-e az euróövezetnek, vagy nem, és Ausztria most ehhez a körhöz csapódott.
Az augusztusi 4,1 százalékos osztrák éves infláció az EU keleti szárnyán tipikusnak mondható, nagyjából ennyi a magyar is. Az osztrákok számára azonban magas, a bérek alakulásához viszonyítva is, amit szintén tükröz a júliusra mért mindössze 0,4 százalékos éves növekedés az ausztriai kiskereskedelmi forgalomban, miután az energiaválság éveit ők is megszenvedték.
Az osztrák energiaárak augusztusban 5,9 százalékos emelkedést mutattak, és gyorsan drágulnak a szolgáltatások.
2025. 05. 14. A költségvetési hiány csökkentését tűzték ki célul a sógorok. Ausztria súlyos megszorító intézkedéseket jelentett be, több fontos területet is érint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.