Már a miniszter is a ritka földfémek miatt aggódik
"Fennáll annak a veszélye, hogy egyfajta vasérc-OPEC vagy ritkaföldfém-OPEC szervezettel kell szembenéznünk" - hangoztatta a miniszter Ottawában mondott beszédében. Brüderle ezért szövetséget javasolt a német iparnak a nyersanyagok és bányászati jogok további beszerzésénél. Az általa javasolt "Deutsche Rohstoff AG" létrehozása esetében nem részvénytársaságról, hanem egyfajta munkaközösségről lenne szó - fejtegette.
A miniszter azt is bejelentette, hogy a szövetségi kormány a nyersanyagokban gazdag országoknak szánt fejlesztési segélyeknél a jövőben erőteljesebben ügyeljen arra, hogy Németország ellenszolgáltatástként mint kereskedelmi partner elsőbbségben részesüljön. Brüderle szerint mindenek előtt Kanada tudna a német gazdaságnak több olyan ritka nyersanyagot szállítani, amelyek a csúcstechnológiában használatosak. "Kanada 2013-ig 4-5 ezer tonnával akarja a ritka földfémek éves termelését fokozni." - hívta fel a figyelmet a német gazdasági miniszter.
Mint arról beszámoltunk, a ritka földfémek nélkülözhetetlenek egyes mikroelektronikai és autóipari szektorok számára. A készletek mintegy 90 százalékát Kína birtokolja, de a kommunista ország az utóbbi hónapokban fokozatosan csökkentette exportját, komoly nehézség elé állítva ezzel a termelő cégeket.


