„A kkv-k egyre nagyobb mértékben jelennek meg exportőrként a világpiacon, így Kínában is” – hangoztatta az Európai Bizottság ipari és vállalkozáspolitikáért felelős alelnöke Pekingben. Antonio Tajani a múlt héten jelentette be, hogy az Európai Unió kkv-központot hozott létre a világ legnépesebb országában a kínai piacra jutást segítő program ötmillió eurós alapjából. Az olasz alelnök az EU lépését azzal indokolta, hogy a kis- és középvállalkozások méreteiknél, felkészültségüknél, infrastruktúrájuk hiányosságainál fogva sérülékenyebbek, így jelenlétük, működésük egy számukra nehezen kiismerhető jogi környezetben és szabványok között mindenképpen támogatásra szorul. A január elsejétől működő központ főként a Kínába exportálni és befektetni szándékozó kkv-kat segíti majd, különösen a piacra jutási stratégia kialakításának időszakában. Tanácsokat, információkat és hálózati kapcsolatot biztosítanak az ügyfeleknek. Az európai kereskedelmi kamarák, illetve az EU kínai kereskedelmi kamarájának együttműködésével működtetett központ kapcsolatban lesz az Európában, illetve a világ más pontjain lévő több mint 600 vállalkozáshálózati ponttal.
„A kkv-központ erősítheti az EU és Kína közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat, növelheti az együttműködést és a külföldi befektetéseket” – mondta Segre Abou, az unió kínai nagykövete. „A központ mind a 27 uniós tagállam kis- és középvállalkozásait segíti majd Kínában, és felkeltve az érdeklődést, jelentős részüket hozhatja kapcsolatba kínai partnerekkel” – hangoztatta Brian Outlaw, a Kínai–Brit Kereskedelmi Tanács vezetője. Az európai kkv-k negyede az utóbbi három évben exportált valamilyen szinten Kínába, de óriási a cégek igénye ennek növelésére, főként egy olyan gyorsan bővülő, hatalmas piacon, mint Kína.
Az unió hasonló kereskedelmi központokat tervez létrehozni más kijelölt piacokon, így Indiában is. A közép-kínai Hunan tartományban, majd 2009 decemberében a délkeleti Fucsienben már létrehoztak egy európai kkv-kat segítő centrumot. Az EU a hatalmas országban még három hasonló központot tervez felállítani.
Kínai ígéretek
Magyarországra tavaly több mint 1000 milliárd forint értékben érkezett kínai áru, míg a magyar kivitel ennek még a negyedét sem – 243 milliárd forint – érte el. Nemrég Sanghajban Ven Csia-pao kínai kormányfő azt ígérte Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy Magyarországgal együtt erőfeszítéseket tesznek a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok egyensúlyának megteremtéséért. A Vállalkozók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke, Demján Sándor és a Kínai Nemzetközi Kereskedelmet Elősegítő Tanács (CCPIT) elnöke, Van Csi-fej együttműködési megállapodást írt alá. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.