Cégvilág

Akciókra vadásznak: akkora a tömeg, mint karácsony előtt

Reményt ad a kereskedőknek a decemberi forgalombővülés

Kiskereskedelem. Az ünnepek között sokan vannak szabadságon, ezért nem is csoda, hogy több áruházban is akkora volt a tömeg tegnap, mint a karácsony előtti héten. A ráérők árengedményes akciókra vadásznak, mivel ebben a szezonban jóval kevesebb akciót hirdettek az üzletekben, mint az elmúlt két év végén. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára ezt annak tulajdonítja, hogy a kereskedők már arra számítottak: az idén jobban fog menni a bolt, mint tavaly.
Talán nem is csalódtak, hiszen a karácsony előtti héten az OKSZ több tagvállalatánál ismét a válság előtti szintű forgalmat regisztrálták.

A vevők nagy része az utolsó hétre időzítette az ajándékvásárlást, legalábbis sok üzletben a pénztárak előtti hosszan kígyózó sorok erre utaltak. Vámos György tudomása szerint különösen a műszaki és szórakoztatóelektronikai cikkek és az ajándék jellegű ruházat, például a női fehérnemű volt kelendő. A játék és a könyv pedig hozta a szokásos és elvárható forgalmat. A műszaki cikkek kiugrásának Vámos György szerint az az oka, hogy az elmúlt két évben – a futball-világbajnokságot megelőző heteket leszámítva – a termékkör forgalma jelentősen visszaesett, és a növekedés a mélyponthoz képest tényleg nagynak látszik.

A karácsony előtti napok forgalma alapján az OKSZ úgy számol, hogy az idei decemberben a tavalyihoz képest körülbelül 5 százalékkal többet, összesen 840-850 milliárd forintot hagy a lakosság az üzletek pénztárainál, megközelítve ezzel a válság előtti szintet. A 2007-es decemberi kiskereskedelmi forgalom ugyanis még 888 milliárd forint volt. Ez tavalyelőtt 855 milliárd forintra csökkent, 2009 decemberében viszont már csak 805 milliárd forintos összesített bevételt ért el a kiskereskedelem.
Az elmúlt hét ugyanakkor különösen az élelmiszer-kereslet élénkülését hozta. Az ágazatra rá is fért az élénkülés, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint az élelmiszernapicikk-üzletekben eladott árumennyiség augusztusban és októberben 0,8, illetve 1,3 százalékkal maradt el az elmúlt év azonos hónapjában értékesítettől.

vevők áruház akció karácsony
Kapcsolódó cikkek