Cégvilág

Fellendülhet a hazai kazángyártás

A megújuló energiatermelés elsődleges célja környezetvédelmi, nem pedig piaci szempontú, azonban származhatnak belőle járulékos versenyelőnyök is.

A Nemzeti Cselekvési Terv (NCST) megújuló energia termelési programja nagyon alkalmas arra, hogy egy vállalat ráépítse a stratégiját, ugyanakkor mielőbb látni kellene a megvalósítás premisszáit is ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója szerint. 

Az üzletember az EnergiaInfó háttérbeszélgetésén az NCST által priorizált tevékenységek majdani támogatását, a kötelező áramátvétel rendszerének hosszú távú alakulását és a zöldbizonyítvány bevezetésének mikéntjét emelte ki. Úgy látja, hogy az országnak számos járulékos versenyelőnye származhat a megújuló alapú áramtermelésből. Ugyanakkor ezeket az előnyöket is a helyén kell kezelni, s hiba lenne túlértékelni őket.

Alappal remélhetjük például a biomassza termeléshez kapcsolódó hazai kazángyártás fellendülését, de mondjuk irreálisnak tűnik azt gondolni, hogy a szélerőmű gyártás is beindulhat Magyarországon. Hasonlóan kedvező az előirányzott beruházások munkahely teremtő képessége, de meg kell különböztetni a kivitelezés idején várható munkaerő igényt attól, amekkorára a kész létesítmények üzemeltetése idéjen szükség lesz. Az NCST nettó munkahelyteremtő képességét az is csökkenti, hogy az új beruházásokkal meglévő áramtermelő egységek feleslegessé válhatnak, ami viszont munkahelyek megszűnésével jár.

Az NCST azon változata, amely 2030-ra 51,2 ezer új munkahely teremtését irányozza elő, egyúttal évi 5,65 millió tonnával is csökkentené a széndioxid kibocsátást, viszont mintegy 2,465 milliárd euróba kerülne.        

Energiainfó Alteo Megújuló NCST Chikán biomassza
Kapcsolódó cikkek