Nagyhatalom figyeli a Hormuzi-szorost: ez csak a próba, és ha itt rosszul sül el, még rosszabb következhet
Irán néhány drónnal és rakétával gyakorlatilag lezárta a világ egyik legfontosabb olajútvonalát, anélkül hogy ténylegesen elsüllyesztett volna hajókat. Elemzők szerint Kína ugyanezt a stratégiát alkalmazhatja Tajvannál, ami a globális gazdaság számára még pusztítóbb következményekkel járna.
A Hormuzi-szoros körüli válsággal egy új típusú konfliktus debütált a világszínpadon, amely során már nem a tényleges pusztítás, hanem a túl magas kockázatok kényszerítették térdre a világgazdaságot. Iránnak elég volt néhány célzott drón- és rakétacsapás ahhoz, hogy a biztosítók visszalépjenek, a hajótársaságok pedig elkerüljék az egyik legfontosabb tengeri útvonalat. A világ olajszállításának mintegy ötöde így néhány nap alatt gyakorlatilag teljesen leállt.
A kulcs nem a fizikai blokád volt, hanem a gazdasági pszichológia: amikor a biztosítás megszűnik, a kereskedelem is megáll, mivel a hajótulajdonosok egyszerűen nem vállalják a kockázatot.
Ez a modell – minimális katonai erőfitogtatással maximális gazdasági hatás – pedig könnyen másolható.
A közel-keleti konfliktust egy távol-keleti játékos, Kína is közelről figyeli, mivel könnyen hasonló helyzetben találhatja magát, mint Irán. Igaz, minden tekintetben egy erősebb geopolitikai, gazdasági és katonai szereplőről van szó, valamint egy esetleges tajvani konfliktus esetén szinte garantált, hogy agresszorként lépne fel. Két tényező azonban változatlan:
- az amerikai haditengerészet oroszlánrésze ellene vonulna, amely minél előbb véget akarna vetni egy konfliktusnak;
- a háborúban pedig egy kereskedelmi útvonal lenne az aduász, amely lezárásával még a közel-keleti válságnál is nagyobb károkat lehetne okozni.
Energiaháború a Közel-Keleten: felmérték a következményeket, így néz ki a legrosszabb forgatókönyv – ezt évekig megsínyli a globális piac
Az olaj- és gázpiacokon akár évekig érezhető lesz az iráni háború hatása. A közel-keleti válság néhány hét alatt túlnőtte a katonai dimenzióját, és már most az energiaellátás lett a fő célpont. Hosszú távon pedig akár a teljes régió termelése megnyomorodhat.
A Tajvani-szoros blokádja gyakorlatilag alapfeltétele egy esetleges kínai inváziónak, amely miatt Tajpej és Washington évtizedek óta aggódik. De Peking akár egyetlen lövés nélkül is hasonló helyzetet teremthetne. Elég lenne egy politikai bejelentés arról, hogy ellenőrzi, ki lép be és ki hagyja el a szigetországot, majd ezt „kizárási zónákkal”, valamint demonstratív katonai jelenléttel alátámasztani.
Az általános kereskedelmi biztosításokban szereplő úgynevezett „öt hatalom záradék” automatikusan megszüntetné a fedezetet egy amerikai-kínai konfliktus esetén a teherszállító hajók számára, ennek következtében pedig a szállítmányozók egyszerűen kivonulnának a térségből. Ha Irán néhány drónja is elég volt ehhez, akkor a kínai hadsereg árnyékában ez még inkább így lenne.
Valamilyen módon minden csomóponton ugyanaz a két szuperhatalom feszül egymásnak.
Hormuz után felrobban egy másik szoros is? Két szuperhatalom feszül szembe egymással
Egyelőre nem készül akkora baj, mint a Hormuzi-szorosban, de figyelmeztető a jel. Panama a helyszín, az egymásnak feszülő két fél az Egyesült Államok és Kína, a két szuperhatalom, amelyeknek vezetői májusban találkoznak – sokan a világban felhalmozódott feszültség enyhülését remélik a csúcstól, de ők most negatív jelzést kaptak.
Tajvan, az ázsiai kereskedelem szívcsakrája
Egy esetleges blokád esetén Japán, Dél-Korea és maga Tajvan is nehezen jutna hozzá az energiaszállítmányokhoz, még magas áron is, egyszerűen azért, mert nem lenne, aki a régióba merne hajózni. A Financial Times elemzése alapján ez jóval súlyosabb helyzet lenne, mint a jelenlegi közel-keleti zavarok, amelyek elsősorban a kitermelőket, és nem gazdasági és ipari óriásokat érintenek közvetlenül.
Tajvan kulcsszereplő a globális félvezetőgyártásban, a világ legfejlettebb csipjeinek pedig több mint 90 százaléka innen származik. A szigetországra támaszkodó Nyugat számára nincs stratégiai tartalék, és nincs gyors alternatíva, mint az olaj vagy a földgáz esetében. Egy ilyen ellátási sokk azonnal leállítaná az autóipart, az elektronikai szektort és számos más iparágat – beleértve a modern haditechnikai eszközök gyártását is.
A csipellátás elvágása láncreakciót indítana el: a technológiai cégek részvényei zuhanórepülésbe kezdenének, a pénzügyi piacokon pánik alakulhatna ki, és gyors globális fertőzés söpörne végig a fejlett gazdaságokon.
Ezzel szemben Kína kényelmesen felkészülhet arra a forgatókönyvre, amelyből valószínűleg maga kezdene el felolvasni. Már
most is jelentős készleteket halmoz fel olajból, gabonából, csipekből és más stratégiai termékekből, az így kialakított „gazdasági erőd" pedig hosszabb ideig bírja a nyomást, mint a demokratikus országokból álló nyugati koalíció. A tajvani blokáddal így nem csak energiaválságot robbantana ki, hanem az Egyesült Államok csúcstechnológiai ágazataira, a fegyvergyártásra és a pénzügyi piacokra is fájdalmas csapást mérne.
A Nyugat válasza a Hormuzi-szoros lezárására így rendkívül fontos: ha a NATO-tagállamok nem képesek közös frontként fellépni a kereskedelem elleni csapásokkal szemben, az könnyen felbátoríthatja Kínát. Ha azonban a nyugati vezetők beállnak Donald Trump amerikai elnök mögé, az jelezheti Pekingnek, hogy a Kelet-kínai tengeren is hasonló reakcióra számíthat.
Váratlan fordulat: új ország támadhatja meg Iránt, beszállna a háborúba Amerika oldalán – nem bírja tovább a Hormuzi-szoros blokádját
A legnagyobb olajtermelők sem bírják ki az energiaválságot. A Hormuzi-szoros lezárása miatt az Egyesült Arab Emírségek is csatlakozna Washingtonhoz az Irán elleni háborúban.
