BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akár 500 forint is lehet a benzin rövidesen

Ha tovább gyűrűzik a nemzetközi olajhisztéria, hamarosan már nem a néggyel, hanem az öttel kezdődő üzemanyag-tarifák gondolatával kell megbarátkoznunk.

Ha az arab világban tapasztalható feszültségek tartósan 100 dollár felett tartják a hordónkénti nyersolajárat, úgy néhány hónapon belül Magyarországon akár félezer forintnál is többe kerülhet egyetlen liter üzemanyag - vélik a Népszabadság által megkérdezett elemzők. Az elmúlt napok eseményei alapján nem zárható ki, hogy a Mol szokásos hétfői döntésével jövő szerdától akár 4–8 forinttal emelkedhet az üzemanyagok tarifája: így a benzintarifa literenként a 380-as, a gázolajé pedig a 370-es szint körül állhat be. Kedvező előjel ugyanakkor, hogy a forint – a várakozásokkal ellentétben – csütörtök délután erőre kapott, és végül egyáltalán nem gyengült a meghatározó valutákkal szemben.

Közismert, hogy a Mol a hazai piaci irányadó tarifájának meghatározásakor nem közvetlenül a nyersolaj, hanem az ebből készített olajtermékek tőzsdei áralakulását veszi alapul. Viszont a tapasztalatok szerint most a nagybani benzin- és gázolajvevők is a nyersanyagpiachoz hasonló idegességgel reagáltak a líbiai eseményekre. A benzin és a dízel amerikai kurzusa tonnánként átlag négy, illetve három százalék körüli drágulással, adataink szerint megdöntötte két és fél éves csúcsát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.