Cégvilág

Felcsillagoznák a fürdőket is

A magyarországi hotelekhez hasonlóan a fürdők is új minősítési védjegyrendszert vezetnének be, ennek kidolgozása már az utolsó fázisban van. A védjegy díját százezres nagyságrendű összegben szabnák meg, a besorolást évente meg kellene újítani.

A Magyar Fürdőszövetség reményei szerint a hazánkban működő 385 termál-, gyógy-, strand- és élményfürdő többsége csatlakozik majd az önkéntes rendszerhez, sőt szeretnék, ha a hazai hotelekben található mintegy 120-130 fürdőrészleg közül is sokat minősíttetnének.

„A Magyar Fürdőszövetség már öt éve használ »házon belül« egy megkülönböztető minősítő rendszert, ez idő alatt a körülbelül száz fürdőüzemeltető tagunk mintegy fele esett át a besoroláson” – mondta a Világgazdaságnak Németh István, a szövetség társadalmi elnöke, a Büki Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatója. „Az eddigi 1–4 csillag helyett már egytől öt csillagig terjed a skála, amit a piacon lévő egyre magasabb színvonalú szolgáltatások indokolnak. A korábbi gyógyfürdő, strandfürdő, uszodalétesítmény, élményfürdő szolgáltatási kategóriák pedig kiegészülnek a wellness kategóriával is” – sorolta az újdonságokat.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

gyógyfürdő strand wellness élményfürdő Magyar Fürdőszövetség
Kapcsolódó cikkek