Cégvilág

Százmilliós nézőcsúcsot hozhat az NFL-döntő

A hét végén zárul az amerikaifutball-szezon, a következő idény sorsa egyelőre bizonytalan

Vasárnap rendezik az Egyesült Államokban a Nemzeti Futball-liga (NFL) nagydöntőjét, a XLV. Superbowlt, amely rendszeresen az év legnézettebb sporteseménye az USA-ban. Csak a közvetítési jogokból 9 milliárd dollár bevétele volt 2010-ben a sportágnak.

Az európaitól teljesen különböző szabályok szerint játszott amerikaifutball tavalyi döntője volt minden idők legnézettebb amerikai tévéadása, 106,5 millió nézőt vonzott a képernyő elé. Bár kizárólag amerikai csapatok vesznek benne részt, más országokban is egyre népszerűbb a sportág, ezt tudatosan is elősegítik a szervezők. Évente egy meccset például a londoni Wembley-stadionban játszanak le, hogy az európai nézőknek is lehetőségük nyíljon élőben megnézni a játékot és az azt övező látványos show-t.

A magas – gyakran 50-60 ezres – helyszíni nézőszám ellenére a legfőbb bevételt a televíziós reklámok jelentik. A nagydöntő félidejében vetített hirdetések számítanak a legértékesebb felületnek, a hirdetők pedig egyfajta kreativitási versenyt rendeznek az ebben a reklámblokkban vetített spotokkal.

Az NFL csapatait egyéni tulajdonosok birtokolják, kivéve a tizenegyszeres bajnok Green Bay Packerst, amely részvénytársaság, egyúttal éppen a hétvégi döntő egyik csapata. A másik, szintén nagy múltú (eddig hatszor győztes) döntős a Pittsburgh Steelers, így minden adott ahhoz, hogy újabb nézőszámcsúcs dőljön meg. Már az elődöntőket is több mint ötvenmillióan követték a televízión keresztül – számolt be a New York Times. A Superbowl helyszínét minden évben előre kiválasztják, ezúttal a Dallas Cowboys új, 1,2 milliárd dollárért felépített arénájára esett a választás.

Az általában profizmusáról elhíresült liga 2010–11-es szezonját a csapattulajdonosok és a játékosok közötti vita árnyékolta be. Előbbiek az eddigi 16 helyett 18 mérkőzésesre bővítenék az alapszakaszt, nagyobb bevételeket remélve ettől, a játékosi fizetéseket viszont lecsökkentenék, a válság hatásaira hivatkozva. A játékosok viszont a sérülésveszély növekedésétől tartva kezdettől vonakodtak elfogadni ezt, noha igencsak jól keresnek, nem ritkák a kulcspozíciókban a több tízmillió dolláros szerződések.

Máig nem született megállapodás a játékosok szakszervezete és a csapatfőnökök közt, pedig a jelenlegi szerződés március elején lejár. Ha addig nem sikerül megállapodni, akkor valószínűleg elmarad a következő szezon. Az ebből származó közvetlen veszteségekből főként a közvetítő tévécsatornák és a játékosok „részesednének”. Rövid távon a nyertes pedig a másik három nagy amerikai sportliga, az NHL (jégkorong), az MLB (baseball) és az NBA (kosárlabda) lehet, bár az utóbbiban is nő a következő szezon elmaradásának esélye, az NFL-nél történtekhez hasonló okok miatt.

Itthon is nő az NFL rajongótábora

A sportág hazai népszerűségében markáns növekedés van azóta, hogy a Sport1 2004-ben elkezdte közvetíteni – közölte Máté Pál, a csatorna főszerkesztője. Egy egész szubkultúra alakult ki, és mára a másik két közvetített liga, az NBA és az NHL nézettségének három-négyszeresét produkálja az amerikaifutball. Az időeltolódás miatt sokszor éjszakai közvetítési időpontokat figyelembe véve a 30-40 ezres stabil nézőszám pedig igen jó eredmény.

Már megkötötték a következő idényre is a közvetítési szerződést, de elmaradás esetén nem kell a jogdíjat kifizetni, viszont a népes nézőtábort – legalábbis ideiglenesen – elveszítik.

Már megkötötték a következő idényre is a közvetítési szerződést, de elmaradás esetén nem kell a jogdíjat kifizetni, viszont a népes nézőtábort – legalábbis ideiglenesen – elveszítik. -->

amerikai-foci reklámpiac NFL bézettség
Kapcsolódó cikkek