BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A béreket sem tudják fizetni - Gondban az állami filmstúdiók

Akár már ősszel felszámolhatják a csőd szélén táncoló állami filmstúdiókat, amennyiben addig nem rendezi a helyzetüket a készülőben lévő nemzeti filmipari stratégia. Gondok vannak a bérek kifizetésével, tartoznak a beszállítóknak.

Akár már ez év őszén a felszámolás sorsára juthatnak a csőd szélén álló magyarországi állami filmstúdiók, ha az Andy Vajna kormánybiztos által fémjelzett nemzeti filmes stratégia addig nem rendezi megfelelően a helyzetüket. A vagyonkezelő tulajdonában álló Dialóg, Hunnia, Objektív és Budapest Filmstúdió Kft. az utóbbi években piaci bevételekhez nem tudott jutni, szinte kizárólag a filmről filmre kapott állami pályázati pénzekből próbált megélni. Nagy érvágás volt a szóban forgó stúdiók számára az is, hogy a filmes forgalmazási jogok évekkel ezelőtt végleg átkerültek a Nemzeti Filmarchívumhoz, így a stúdiók az általuk korábban forgatott mozik jogdíjaiból sem részesülnek azóta, ami éves szinten 10-20 millió forintos bevételt jelenthet.

A kegyelemdöfés azonban a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) forrásainak a zárolása, így nem készülnek hazai filmek, a tetszhalottá vált filmstúdióknak pedig szinte semmilyen jövedelmük nem maradt. A Hunniában szeptemberre fogyhat el a pénz. Az Objektívnél nemcsak a bérek kifizetésével vannak gondok, hanem a beszállítóinak is tartozik, éppúgy, mint a Budapest stúdió. Megkerestük a kormánybiztost, aki még nem kívánt nyilatkozni, mondván: hamarosan elkészül a terv, majd akkor áll a nyilvánosság elé.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.