Cégvilág

A Főgáz és a Tigáz is csökkentheti a gázárat - Élesedik a verseny

Hétfőn a Tigáz Zrt., kedden pedig a Főgáz Zrt. egyetemes gázszolgáltatói engedélyét módosította úgy a Magyar Energia Hivatal (MEH), hogy az érintett társaságok ezentúl a meglévők mellett további földrajzi területeken kínálhatják szolgáltatásukat.

A két társaság azt követően adta be kérelmét a MEH-hez, hogy január 13-án 90 napra úgynevezett végső menedékes szolgáltatóként átvették az EMFESZ Kft. ügyfeleit, mert azokat a felfüggesztett engedélyű versenypiaci gázkereskedő nem tudta kiszolgálni.

Ahhoz, hogy engedélyük kiterjesztésével meg tudják tartani a rivális által is hozzáférhetővé vált ügyfeleiket, illetve, hogy a másik területén újakat szerezhessenek, érdemi többletszolgáltatásokat kell kínálniuk, és célszerű lehet a hatósági ár alá is kínálniuk.

Ha csökkentik az áraikat, akkor a kedvezményt meg kell adniuk minden egyes ügyfelüknek is. Egyben bebizonyítják, hogy van még tartalék a hatóságilag maximált árakban is.

Az EMFESZ félreállásával egyébként mind a két társaság jól jár, mert a vissza-, illetve a megszerzett ügyfélkörnek köszönhetően nő infrastruktúrájuk kihasználtsága, vagyis csökkennek a fajlagos költségeik.

gázszolgáltatás tigáz Főgáz árcsökkentés ügyfelek
Kapcsolódó cikkek