Itt a magyar vonatterv! Magyar gyártású Intercity-vel utazhatnánk
Az elképzelés jól illeszkedik a vasút szerepét előtérbe helyező kormányzati törekvéshez is, amely szerint a közösségi közlekedésnek fontosabbá kell válni az egyéninél az elővárosi, az agglomerációs, a távolsági és a kistérségi szegmensben is. Nem tudni, hogy a politikai támogatás mellett mennyi pénz jutna a hazai vonatgyártás segítésére, hiszen a konvergenciaprogram szerint a MÁV állami támogatása az idei 173 milliárdról jövőre 45, a következő két évben pedig 60-60 milliárddal csökken. A járműpark fejlesztése azonban elkerülhetetlen. A MÁV eszközeinek kétharmada húsz évnél idősebb – és nem ártana az egységesítés sem: a társaság 37-féle mozdonyt és 78-féle személykocsit használ.


