Cégvilág

Nem tévedés: Tízezerszeres a talajvíz radioaktivitása Fukusimában

A fukusimai erőmű üzemeltetője már tegnap közölte, hogy mérései szerint a szivárgó reaktor körzetében a megengedett szint tízezerszerese a talajvíz radioaktivitása.

A Tokyo Electric Power Company (Tepco) korábban már előállt téves mérésekkel az erőművet illetően, de a most közölt száma valós. A japán hatóságok a hihetetlennek tűnő sugárzási szinttel kapcsolatos közlés után felszólították a céget arra, hogy ismételje meg a méréseket.

A Business Insider jelentése szerint a megismételt vizsgálat igazolta, hogy a földrengésben megsérült atomerőmű körzetében valóban a megengedett szint tízszeresére rúg a talajvíz radioaktivitása.

A japán katasztrófával kapcsolatos összes hír itt

A szakértők már korábban figyelmeztettek arra, hogy a reaktorok hűtéséhez használt nagy mennyiségű tengervíz szivároghat az üzemből. Hivatalos jelentés ugyanakkor nem érkezett arról, hogy pontosan mennyi radioaktívvá vált hűtővíz juthatott a talajba, illetve a tengerbe. A japán hatóságok ugyanakkor továbbra sem látnak okot komoly aggodalomra, mivel – mint mondják – az erőműből kijutó víz gyorsan eloszlik, ezért nem jelent nagy veszélyt.


 

reaktor japán fukusima sugárzás radioaktivitás tepco erőmű
Kapcsolódó cikkek