BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Repkedtek a bírságok a jótállási ügyekben

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 426 esetben összesen mintegy 23 millió forint bírságot szabott ki tavaly a szavatossággal, jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások, és a vásárlók könyvébe tett bejegyzések intézésének vizsgálata során.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság márciusi hírlevelében közzétett összesítés szerint a fogyasztóvédők 433 esetben ellenőrizték, hogy készült-e jegyzőkönyv a panasz bejelentéséről, illetve vizsgálták annak tartalmát, és 255 alkalommal állapítottak meg hiányosságot.

A jótállási jegyek tartalmát 227 esetben nézték meg, és 137-nél szabálytalanságot tártak fel. A kifogásolt termék javítása esetén rögzített adatokat 43 jótállási jegyen ellenőrizték, és 27 esetében szabálytalanságot állapítottak meg.

A fogyasztóvédők vizsgálták azt is, hogy a vállalkozások hogyan tájékoztatják a fogyasztókat jogaikról.

A vizsgálati összesítés szerint 1 740 esetből 513 alkalommal megtévesztő, félreérthető volt a fogyasztók tájékoztatása, és ez tisztességetlen kereskedelmi gyakorlatnak minősül. A fogyasztóvédők 1 403 esetben, fogyasztói panasz nyomán pedig 451 alkalommal átnézték a vásárlók könyvébe tett fogyasztói bejelentések intézését. A vállalkozások 454 ügyben nem megfelelően jártak el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.