Cégvilág

Egyelőre tiszta a fürdők és strandok vize

Az idén eddig nem tapasztaltak kirívó szabálytalanságot a strandok, fürdők közegészségügyi ellenőrzésekor a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei és a kistérségi népegészségügyi intézetek közölte ma az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Közegészségügyi Főosztálya.

A fürdőszezon kezdetekor, a strandfürdők nyitását megelőzően a hatóság szakemberei helyszíni szemlét tartanak, amely többek között kiterjed a medencék és környezetük, a kerti zuhanyzók, a vendégek által használt pihenőterület, a szociális- és mellékhelyiségek állapotára, tisztaságára, rendezettségére, a hulladékkezelésre, az elsősegély nyújtó helyek meglétére, az uszodamesteri felügyelet biztosítására, az üzemeltetéshez szükséges engedélyek, dokumentumok meglétének ellenőrzésére.  Az üzemeltetők felkészültek, illetve folyamatosan készülnek a fürdőszezon megkezdésére, a jó higiénés helyzet kialakítására és fenntartására, együttműködnek a hatósággal - állapították meg a tisztiorvosok.

A 2010. és a 2009. év adatainak összehasonlítása alapján a kifogásolt  vízminták  a vízforgatós medencéknél 40 százalékról 27-re csökkentek. A töltő-ürítő rendszerű medencék esetében azonban 48 százalékról 56-ra emelkedett az arányuk.

vízminőség ÁNTSZ fürdők strandok
Kapcsolódó cikkek