Egyre mélyebbre tart a lakáspiac

Soha nem látott mélységbe zuhant a hazai lakáspiac: az elmúlt negyedévben alig több mint háromezer új otthonba költözhettek be az országban, ez bő harmadával kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma pedig a tavalyi felére süllyedt, mindössze 2398 volt. Különösen drámainak tűnik a helyzet a korábban kivételezettnek tűnő Budapesten, ahol csupán 550 lakás megépítésére kértek engedélyt január és március között, ez 76 százalékos visszaesés az előző évihez viszonyítva.

A Központi Statisztikai Hivatal most kiadott összegzése szerint az első negyedévben a kiadott engedélyek és a használatba vett lakások száma közötti olló tovább nyílt; míg két évvel ezelőtt még csak 11 és tavaly 17 százalék volt az eltérés, addig az idei első három hónapban ötödével maradt el az engedélyek száma a ténylegesen megépült lakásokétól.

Nem túlzás drámainak nevezni a helyzetet – reagált lapunknak a friss adatokra a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE), mely szerint egyértelműen látszik, hogy a lakásépítési ágazat zuhan, s az építési engedélyekre vonatkozó számok drasztikus visszaesése további erős negatív trendet vetít előre. A szervezet szerint állami program, támogatások nélkül nehezen képzelhető el, hogy a lakásépítések éves száma akár csak közelíteni is fogja az ideálisnak tartott negyvenezres szintet. Az LTE úgy látja, az ágazat visszaesése mellett nehezen teljesíthetők a foglalkoztatási célkitűzések. A lakásépítések ilyen alacsony (emellett tovább eső) szintje az egész szektor (a hazai anyaggyártást, kereskedelmet, tervezést, kivitelezést, ingatlanforgalmazást, finanszírozást beleértve) további leépülését, az ebből a szegmensből eredő költségvetési bevételek elmaradását vonja magával – figyelmeztet a szervezet.

Aggódik az ágazat helyzete miatt Illy Gábor, a Baumit Kft. ügyvezető igazgatója is. Mint fogalmaz, „fuldoklik az építőipar”. Ennek okát részben arra vezeti vissza, hogy évtizedek óta gazdátlan ez a szektor, széttöredezett a felelősségi kör, „se pénz, se érdekvédelem, se lobbierő” – összegzi a képet. Úgy látja, etikátlan beruházói magatartás, mesterségesen túlduzzasztott kapacitások, kényszervállalkozások százai, kifizetetlen számlák, hatalmas kinnlevőségek jellemzik az építőipart, amelyet meglehetősen sebezhető állapotában ért a világválság. Ráadásul ma szinte teljesen hiányzik az ágazat kis- és középvállalkozásainak finanszírozási háttere.

Az építőanyag-ipari szegmensben fontos szerepet betöltő – falazóhabarcsokat, gépi vakolatokat, önterülő esztricheket, homlokzati hőszigetelő rendszereket gyártó – Baumit Kft.-t is súlyosan érinti az ágazat vergődése, egyedül a felújításokban, illetve külső piaci értékesítésben látnak fantáziát. „Három évvel ezelőtt tudatosan fordultunk a felújítási piac felé, olyan termékekkel jelentünk meg, amelyek kulcsfontosságúak ezen a terepen, és a marketingpolitikánkat is ennek rendeltük alá” – mondja Illy Gábor, aki a válsággal egy időben érkezett a céghez, így rögtön ehhez a kényszerhelyzethez igazodva alakította a vállalati stratégiát. Részben ennek köszönhető, hogy nem csökkent, sőt minimálisan még nőtt is tavaly a cég bevétele. Ebben azért nem csekély szerepet játszott az is, hogy az osztrák családi tulajdonban lévő anyavállalat konszernként működik, és a szlovákiai, ukrajnai testvérvállalatok jelentős tételben rendelnek tőlük különféle termékeket. Ezen túlmenően számottevő az exportjuk Csehországba, Lengyelországba és Ausztriába abból az építési gipszből, amelyet a Mátrai Erőműben keletkező füstgáz kéntelenítése során keletkező melléktermékből állítanak elő.

Az idén sem látja a kitörési lehetőségeket Illy Gábor, legfeljebb a panelfelújítási program folytatása adhat ma kapaszkodót néhány cégnek. Ám szerinte túl sok pénz erre a célra sem lesz, ugyanis az idei munkákra szánt keret jelentős részét a korábbról felhalmozódott kifizetetlen számlákra költi majd az állam.

A szakember az osztrák „Saniercheck” példát ajánlja meghonosításra a hazai döntéshozóknak. Mint mondja, két évvel ezelőtt 200 millió eurós állami pályázati támogatási keretet hoztak létre a házfelújítások támogatására. Egy-egy pályázó 3-5 ezer eurót kaphatott. Feltétel volt viszont, hogy csak meghatározott bankok kapcsolódhattak a rendszerhez, kizárólag akkreditált kivitelezők végezhették a munkát, és csak minőségi anyagokkal dolgozhattak. A pénzhez pedig a kivitelezés ellenőrzése és valamennyi számla benyújtása fejében juthatott a házfelújító. Mindez közel egymilliárd eurós forgalmat generált a tisztességesen adózó, „fehér” gazdaságban, vagyis a befektetés már szinte az áfabevételekből megtérült az államnak. B. J.