Cégvilág

Már csak 42 millió forintot keresnek a fukusimai cég vezetői

A földrengés és cunami sújtotta fukusimai atomerőművet üzemeltető Tepco elnöke anyagi támogatásért fordult a japán kormányhoz a károk helyreállítása érdekében.

A kérelmet Banri Kaieda  kereskedelmi és ipari miniszternek terjesztette elő Maszataka Simizu, a Tepco elnöke. A menedzser az AFP tudósítása szerint leszögezte, hogy a vállalat felelősséget vállal az utóbbi 25 év legsúlyosabb atomkatasztrófájának következményeiért. Ugyanakkor a vállalat jelentős adósságállományt halmozott fel és a fukusimai katasztrófa után leálló erőművel esélye sincs arra, hogy egyenesbe hozza működését. A japán kormány már jelezte: jelentős átalakításokat vár a vállalattól az anyagi segítség fejében, a Tepco értékpapír- és ingatlaneladásokkal fedezné a költségeket.

A Tepco már felére csökkentette az igazgatótanács tagjainak fizetését, de Tokióban ezt nem fogadták osztatlan lelkesedéssel, hiszen a menedzserek alapfizetése 37 millió jen, azaz 84 millió forint volt a tavalyi évben. A vállalatnak egyébként az atomenergia is komoly gondot okoz, a számítások szerint a kieső kapacitás pótlása eddig 12 milliárd dolláros költséggel járt. Az emelkedő üzemanyagárak mellett a hőerőművek üzemeltetése egyre drágább.

A JP Morgan becslése szerint ugyanakkor a vállalattal szemben összesen több mint 23 milliárd dollárnyi kártérítési igénnyel élhetnek. A március végével végződött pénzügyi évben 554 milliárd jennyi veszteséget könyvelt el és a 2012-es évben újabb 600 milliárd jennyi mínuszt fog elszenvedni. Összehasonlításul: január közepén a Tepco felfelé módosította profitelőrejelzését, ami így a 2011-es pénzügyi évben 320 milliárd jent tett volna ki.

A kártérítések kifizetése tekintetében az okokra vonatkozó vizsgálatok is kulcsfontosságúbak. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a sugárszennyezés alapos felkészüléssel elkerülhető lett volna, a vállalatnak magasabb kártérítési összeget kell majd fizetnie. Az első, 120 milliárd jenes kártérítési csomagot vélhetően a biztosítók vagy a helyi kormányzat állja majd. Ugyanakkor a japán jog szerint az atomerőművek mentesíthetőek a kártérítési felelősség alól, amennyiben kivételesen súlyos természeti katasztrófának minősítik a földrengést.

üzemeltető igazgatótanács tepco Fukusima atomerőmű fizetés
Kapcsolódó cikkek