Gazdaságosan és jó minőségben gyógyító kórházakra van szükség
Nézzünk egy egyszerű példát: egy sebészeti osztályhoz az év minden napján 24 órában kell legalább egy sebész szakorvos, egy aneszteziológus, egy-egy műtősnő, aneszteziológus asszisztensnő, műtős, betegszállító és 10-20 ágyanként legalább egy nővér. Ezen felül minden működő műtőbe kell legalább munkanaponként egy műszakban egy 2-3 fős sebészcsapat, műtős, műtősnő és kéttagú altató-team. És persze a dietetikusok, gyógyszerészek, műszakiak, takarítók, adminisztrátorok, informatikusok, igazgatók, középvezetők, kertészek, és más szakemberek munkájára is szükség van a sebészeti osztály üzemeltetéséhez. Mindezek bérét, bérköltségét, munkaruháját, továbbképzését kell az OEP-díjból kitermelni. Az egészségpénztár homogén betegségcsoportokon és járóbeteg szakellátási pontokon alapuló térítési díja – más szóval a gyógyítás elismert ára – nem, illetve nem csak a valódi költségektől, az elvárható gyógyító munka bekerülési költségeitől, pláne nem annak minőségétől függ. A finanszírozás alapját elsősorban az OEP költségvetése határozza meg.
A közszolgáltatók esetében az amortizáció és a fejlesztés költségét a tulajdonos vagy üzemeltető nyakába varrta a hazai berendezkedés. Sajnos a jelentős döntési szabadsággal bíró tulajdonosok (önkormányzatok, állam, egyházak, gazdasági társaságok) többsége jogszabályi kényszer hiányában e kötelezettségének nem tesz eleget. Mint ahogy az állam is a pályázati rendszerekben csak töredékesen segíti az egészségügyet, még jó, ha az európai pályázatok önrészére telik a központi költségvetésből.
Az egy betegre jutó bevétel – átlagos fekvőbeteg esetén ez ma 150 ezer forint – önmagában csak akkor fedezheti a kórház szűkre szabott kiadásait, ha minden kapacitását a lehető legnagyobb mértékben használja ki. Ez akkor lehetséges, ha egy műtőben legalább napi 6 órában vannak műtétek (a takarításra, műszaki felkészítésre is kell idő), ha egy ügyeletes orvos legalább 40, de inkább 60 jól kihasznált ágyat felügyelhet, ha a CT, az MRI, az érfestés, a szívkatéterező labor, a gyógyszertár legalább napi 12 órában dolgozhat. Azaz ha van annyi beteg, és a betegek számára annyi ágy, mely a kapacitások legjobb kihasználást biztosítja.
Akkora kórházakra van szükség, melyek logisztikailag, energetikailag jól kiszolgálhatóak, melyekben nem a nyílt terepen tolja át 3 ember a beteget a sebészetről az intenzív osztályra (ha van egyáltalán), ahol a belső szállítási útvonalak optimalizálhatók, ahol a hőszigetelés, a befűtendő, hűtendő, kórokozó-mentes levegővel kiszolgálandó és bevilágítandó terek mérete és energetikai kiszolgálása megfelel a mai szűkös ellátmánynak.
A mai fővárosi betegellátó intézetek többsége 100-150 évvel ezelőtt épült, a legújabb zöldmezős fővárosi kórházberuházás is 31 éve volt. Legyünk bátrak kimondani: olyan új fővárosi kórházakra van szükség, melyek minden tekintetben gazdaságosan, és jó minőségű ellátást biztosítva működhetnek, melyek a mentők, a tömegközlekedéssel vagy autóval közlekedők számára könnyen megközelíthetők. Innen lehet licitálni: 2-6000 ágy között. Ha hazánk központi térségében mintegy 15 ezer kórházi ágyra van szükség (?), akkor beszélhetünk, mondjuk 4-5 kórházról. Ezek egyike és nyilvánvalóan első eleme nem lehet más, mint egy új egyetemi klinika, ahol a hazai és külföldi hallgatók nem a XIX. század legkorszerűbb körülményei között ismerkednek a XXI. század gyógymódjaival. Ettől persze az egészségügy nem olcsóbb, de legalább költséghatékonyabb lenne, hacsak a teljesítmén korlát meg nem fojtja.
Ez is egy olyan kérdés, melynél kiderül, képes-e a kormány és a főváros a lakosok érdekében együtt és hosszú távra gondolkodni és beruházni. Ha az együttműködés hiányában a kórházak tulajdonjoga és/vagy üzemeltetése elkerül az önkormányzatoktól, akkor ez ugyan látszólag és rövid távon csökkentheti az önkormányzat gondjait, de további, ma még csörgedező forrásokat von el a kórházaktól, azaz a betegektől.
Ezen úgy is lehetne segíteni, hogy a fejlesztési, amortizációs hányadot beépítenék az OEP finanszírozásba, mintegy „felbruttósítanák” úgy jó 13 százalékkal. Ezzel a kötelező feltételek megteremtésének kötelezettsége is oda kerülne, ahol erre a források is rendelkezésre állnak.
Weltner János, a Semmelweis Egyetem sebész szakorvosa, finanszírozási szakértő-->
