Hatalmasat bukhat a Google
Az Oracle azért indított pert a keresőóriás ellen, mert azt állítja, hogy a Google az engedélye nélkül használta fel az Android operációs rendszerben a JAVA programnyelv egyes elemeit. A per 2010 augusztusában kezdődött, miután az Oracle megvásárolta a JAVA-t megalkotó Sunt.
A The Inquirer megjegyzi, hogy az ügy hírhedté vált a nyílt forráskódú szoftvereket pártolók körében, hiszen a JAVA részben nyílt forráskódú, míg az Android teljesen szabadon hozzáférhető. A korábbi tulajdonos Sun és a felvásárló Oracle is ígéretet tett arra, hogy teljesen átadja a programnyelvet a nagyközönségnek, ez azonban nem történt meg és a jelek szerint nem is fog.
A Google az ügy során mindent elkövetett azért, hogy az Oracle által követelhető kárigény ne kerüljön nyilvánosságra, ez viszont fordítva sült el, hiszen a közvélemény úgy értékelte: a keresőóriás attól tart, hogy az összeg túl nagy lesz. Erre egyébként minden oka megvan, hiszen az Oracle szakértője, Ian Cockburn szerint a céget az Android által megtermelt profit 50 százaléka illeti meg, beleértve a reklámbevételeket. Sőt, ez az arány akár 150 százalékra is emelkedhet, amennyiben bebizonyosodik, hogy a Google szándékosan sértett szerzői jogot. A több milliárd dolláros potenciális kártérítés így nem csak az Androidból származó hasznot, de a cég internetes keresésből származó profitját is megkurtíthatja.


