Cégvilág

Last minute-re játszunk - Mennyiért nyaralhatunk idén?

Egyre később, az utolsó pillanatban foglalunk nyaralást idén – állítják szakmabeliek. A külföldi utakra a tavalyinál ugyan érezhetően nagyobb a kereslet, az emberek azonban még hajlamosak inkább a last minute utakra játszani, de sokaknak a szabadideje miatt tolódik az utolsó pillanatra a foglalás. A gyenge forint miatt valamelyest drágábbak lehetnek az utak.

„A sláger idén – az előző évekhez hasonlóan – Olaszország, annak is az északi területe, valamint Horvátország” – mondja Pálinkás Tamara, a Vista Utazási Irodák üzletfejlesztési vezetője.

A kedvező árak miatt idén vonzó lehet Tunézia és Egyiptom is. A két ország beutazó turizmusa ugyanis a pár hónappal ezelőtti zavargások miatt jelentősen megcsappant, aminek köszönhetően azonban a nyárra a tavalyinál akár 30 százalékkal is olcsóbbak lehetnek egyes csomagok. „Nemrég adtunk ki egy ajánlatot, amelyben egy hét egyiptomi út háromcsillagos hotellel, félpanzióval, repülőjeggyel és transzferrel 55 ezer forintba került. Tavaly ugyanilyen konstrukcióért 70-80 ezer forintot is kértek” – említette. A szakemberek szerint az észak-afrikai országok olyan kulturális kínálatot kínálnak jó áron, amellyel nehéz versenyezni.

Míg 2010-ben sok magyar – elsősorban családosok – utazott Törökországba, addig ez idén valamelyest csökkenhet. Azok ugyanis, akik Észak-Afrikába készültek, de a belpolitikai események miatt mégsem utaztak el, inkább a török riviérát választották. A hirtelen generált kereslet jelentős áremelkedéshez vezetett.

A hagyományos nyaralásnak tekintett középkategóriás utakat azonban egyre később, az utolsó pillanatban foglalják az üdülést tervezők. „Egyrészt sokan játszanak a last minute utakra, hiszen, ha pár nappal utazás előtt veszik meg a csomagot, több tízezer forintot is spórolhatnak. Másrészt a munkahelyeken sokan bizonytalannak látják azt, mikor tudnak elmenni szabadságra” – magyarázza Pálinkás Tamara.

Bár tavaly jelentősen vesztettek népszerűségükből, idén azonban már nagyobb számban foglalnak felsőkategóriás utazásokat – mondja Pálinkás Tamara. A legutóbb meghirdetett luxus hajóút, amelynek teljes költsége alig kevesebb, mint 300 ezer forint, pillanatok alatt elfogyott. De az elmúlt években hazánkban tapasztalható „gasztro-forradalom” is begyűrűzött az utaztatásba. A Vista 5 napos gasztro-túrákat szervez Isztambulba, amelynek ára meghaladja a 200 ezer forintot, s az üzletfejlesztési igazgató szerint töretlen népszerűségnek örvend.

Hasonló tapasztalatokat oszt meg lapunkkal Molnár Gabriella is. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke szerint a piac fellendülését jelzi az is, hogy ismét népszerűek a tematikus utazások, a kulturális körutak és a városlátogatások. Ezek az úgynevezett „második, harmadik” utazások – amelyre a nyári főszezoni üdülés mellett fizetnek be az emberek – a gazdasági visszaesés hatására jelentősen megcsappantak. „Idén már bátrabban foglalnak ilyen utakat” – tette hozzá az elnök.

Mint mondja, a válság hatására ugyan nem csappant az utazási kedv, de az irodáknál elsősorban a közelebbi uticélokat keresik, s rövidebb időre foglalnak. A last minute utak akár 10-30 százalékkal is olcsóbbak lehetnek, ám az utazási irodák már csak azt adhatják el így, amelyeket normál áron már meghirdettek, de nem tudták eladni, s csak az üdülés kezdete előtt 3 héttel. Molnár Gabriella nem tartja elképzelhetőnek, hogy az irodák árversennyel próbálják vonzani az utasokat, hiszen mindannyiuknak az az érdeke, hogy normál áron keljenek el az utak.

MIUSZ hotel Vista utaztatás Törökország Tunézia utazás Egyiptom
Kapcsolódó cikkek