BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negyedmilliárdos taxitender kérdőjelekkel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több mint negyedmilliárd forintos közbeszerzést írt ki taxiszolgáltatásokra a közmédiumokat tömörítő szervezet. Ám az érdeklődőknek csak pár napjuk volt pályázni, a június 3-án kiírt tender határideje ma jár le.

Ma 11 óráig jelentkezhetnek a fuvarszervező társaságok a közmédiumokat tömörítő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) június 3-án kiírt, a Közbeszerzési Értesítőben június 10-én, múlt pénteken megjelent taxitenderére. A gyorsított eljárásban kiírt ajánlati felhívás az MTVA számára nyújtott taxis szolgáltatások biztosítására vonatkozik 24 havi időszakra, összesen 252 millió forint értékben. Eddig a Magyar Rádiónak, az MTV-nek, a Duna TV-nek is az MTI-nek különálló taxis szerződése volt, most a közmédiumok integrációja kapcsán ezt is egységesítik. Az alig több mint egyhetes, a pünkösdi hosszú hétvégével tarkított határidőt, valamint a pályázati felhívás néhány elemét több taxitársaság is kifogásolja.

„Elképesztő, hogy egy ilyen összegű tendert úgy írnak ki, hogy a hosszú hétvége miatt alig néhány napjuk volt csak a felkészülésre a taxicégeknek. Már amennyiben időben észrevették az ajánlati felhívást, amely a Közbeszerzési Értesítőben csak a múlt hét utolsó munkanapján, az EU hivatalos közbeszerzési honlapján (TED) is csak három nappal korábban, kedden jelent meg” – mondta a Világgazdaságnak Horváth Csaba, a Rádió Tele5 Taxi ügyvezető igazgatója. Problémásnak tartja a tenderben szereplő részvételi feltételeket is. „Kitétel például, hogy a jelentkezők rendelkezzenek az előző három év során teljesített, maximum két szerződésből összeadódó, minimum nettó 100 millió forintos, közbeszerzés tárgya szerinti szerződéssel. Érthetetlennek tartom azt a kitételt, hogy miért csak két szerződésből lehet összeadni az elvárt értékhatárt” – mondta a cégvezető. Tájékoztatása szerint jelenleg azon gondolkodnak, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordulnak a tenderkiírás kapcsán.

Bősz Péter, a City Taxi kereskedelmi és marketingvezetője lapunknak a rövid határidő mellett a bírálati szempontok súlyozását kifogásolta. Véleménye szerint a kiírásban alkalmazott egymásra épülő súlyozás esélytelenné teszi a pályázaton azokat a taxicégeket, amelyeknek ugyan magasabbak a taxiórában szereplő díjai, de jelentős fix kedvezményt adnának a havi számlából. Emiatt szerinte előfordulhat az is, hogy nem a legalacsonyabb szolgáltatási árat biztosító ajánlat kerül ki végül győztesen. „Ugyanezt jeleztük az MTV 2009-es taxis tenderével kapcsolatban, sajnos akkor sem sikerült elérnünk, hogy módosítsák az ajánlati kiírást” – jegyezte meg. A szakmabeliek szerint érdekes előírása a tendernek az is, hogy az elvárásként megfogalmazott A kategóriás járművek minimum műszaki paramétereiként 1,477 méteres minimummagasságot határozott meg, ennek például nem felelnek meg az olyan, ebben a kategóriában sűrűn használt járműtípusok, mint a Mercedes E osztály, a Volkswagen Passat, a Skoda Superb és a Skoda Octavia, valamint a Mazda 6-os.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.