Tokió elismerte: Rosszabb a fukusimai helyzet, mint hitték
Az eddigi hivatalos tájékoztatásokban az szerepelt, hogy a Fukusima Daicsi atomerőmű három reaktorában található fűtőelemek elolvadtak. Most azonban Tokió egy helyzetértékelő jelentésben elismerte, hogy a fűtőelemek nem csak megolvadtak, de ki is folytak a belső tárolóból, ami a szakértők szerint jóval súlyosabb nukleáris vészhelyzetet jelent, mint az korábban kommunikálták.
A Guardian által idézett dokumentumokban Japán bocsánatot kér a nemzetközi közösségtől a Csernobil óta nem látott katasztrófa miatt. "Most a legfontosabb, hogy teljes átláthatósággal tájékoztassuk a nemzetközi közvéleményt azért, hogy visszanyerjük a Japánba vetett bizalmat" – fogalmazott Kan Naoto japán miniszterelnök.
A japán hatóságok elismerték, hogy jelentősen alábecsülték a március 11-én történt katasztrófa hatásait és ennek hatására teljesen felülvizsgálják a nukleáris biztonsági terveket. A bejelentés időszerű, hiszen a japán atomenergia ügynökség éppen tegnap vallotta be, hogy a cunamit követően a fukusimai erőműből kijutó sugárzás mennyisége mintegy kétszerese volt annak, amiről akkoriban az üzemeltető Tepco beszámolt.


