Jön a villany Smart - Összefog a Bosch és a Daimler
A megállapodásokat még a trösztellenes hatóságoknak is jóvá kell hagyniuk. Az EM-motive GmbH néven létrejövő új vállalat elektromos autókba építendő innovatív elektromos motorok fejlesztését, gyártását és forgalmazását végzi majd. A vállalat központja és gyártóüzemei Hildesheimben lesznek. A műszaki telephely a stuttgarti térségben található anyacégek közelében kap majd helyet. Az idei esztendő negyedik negyedévében mintegy 100 fő kezdi majd meg a munkát a vegyesvállalatnál. Az EM-motive GmbH irányítását a két partnervállalat által küldött két egyenlő rangú igazgató fogja végezni.
A Daimler és a Bosch között az elektromos meghajtás terén létrejött együttműködésnek az a célja, hogy koncentrálja a szakismereteket és kiaknázza a szinergiákat, ennek eredményeként pedig felgyorsítsa az elektromos autók prémium erőforrásainak fejlesztését, beleértve az akkumulátort, üzemanyagcellát és hatótávolság-bővítőt is. A vegyesvállalat létrehozásának előkészítése már megkezdődött, a motorok gyártása pedig várhatóan 2012 elejétől veszi majd kezdetét. Ettől kezdve az elektromos erőforrásokat beépítik majd mind a Mercedes-Benz, mind a Smart márka elektromos autóiba; indulásként 2012 elejétől lehet majd megvásárolni a Smart Fortwo elektromos hajtású új generációját.
A vegyesvállalat által gyártott elektromos motorok megkülönböztető jegyét a modul jellegű kialakítás adja, ami azt jelenti, hogy ezek az erőforrások a tisztán elektromos hajtású autók széles körébe beszerelhetők lesznek.
A vegyesvállalat anyavállalatait fogja ellátni az elektromos autókhoz szükséges elektromos motorokkal. A harmadik feleknek történő eladásokat a Bosch végzi majd. A jelenlegi tervek szerint a vegyesvállalat 2020-ig több mint egymillió elektromos motort fog előállítani.