Okostelefonokra optimalizált a Google - Bejött
A brit lap németországi kiadása szerint a bírálók elnémulnak. Az amerikai internetes konszern ugyanis a második negyedévben 32 százalékos forgalomnövekedést ért el, amely így 9 milliárd dollár lett. Google-kurzusa több mint 12 százalékkal ugrott meg. Larry Page, a Google új főnöke egyben társalapítója kilátásba helyezte, hogy a cég új termékei hosszú távra óriási üzleteket képesek hozni.
A keresőóriás a második negyedévben 2,51 milliárd dolláros eredményt ért el, egy papírra vetítve 7,68 dolláros a nyereség, míg az elemzői várakozás 6,78 dollár volt (a tavalyi azonos időszakban 5,71 dollár volt az EPS).
A vártnál jobb eredmény egyébként azért is szembeötlő, mert az internetes szolgáltató szegmensben óriási a verseny, és a Google monopol helyzete bármikor meginoghat – írja elemzésében az Equilor. Ezért is alakítja újra üzleti stratégiáját a társaság, amely az okos telefonokra szabott internetes keresők és egyéb szolgáltatásokat célozza. Az optimizmus tehát abból ered, hogy a Google egyelőre jól állja a sarat. A mostani növekedést, a cég beszámolója szerint továbbra is a reklámbevételek hajtják. Az új stratégia jegyében valamennyi szegmensben erősít a Google, amely a már közösségi oldalt is indított Google+ néven, hogy így hódítsa el a Facebook és a Twitter által uralt terepet.