Cégvilág

Mi még vesszük a lapostévét, de meddig?

A világ tévépiacán az idei második negyedévben — hosszú évek óta először — visszaesett a forgalom. Magyarországon ugyanakkor még növekszik a lapostévék piaca, a GfK Hungária kimutatása szerint. Az LCD a legkeresettebb technológia, azon belül is egyre többen veszik a LED-es tévéket.

Az idei első negyedévben még ha szerény mértékben is, de képes volt a világ tévépiaca egy százalékos növekedést felmutatni, betudhatóan a korábban felhalmozott készletek miatti kínálati nyomásnak. Az idei második negyedévben viszont már hosszú ideje először visszaesett a kereslet. A csökkenés globálisan kis mértékű, egy százalékos volt, de az egyes régiókat tekintve nagyok voltak az eltérések. A fejlett térségekben a hanyatlás mértéke meghaladta a 6 százalékot, amit nem tudott kompenzálni a fejlődő világ, ahol a kereslet még 3 százalékos növekedést mutatott. Ez derül ki az amerikai DisplaySearch piackutató legutóbbi negyedéves felméréséből. A gyártóknak további árcsökkenéssel és készletnyomással kell számolniuk.

Ami az egyes tévékategóriákat illeti, míg tavaly a folyadékkristályos (LCD) lapostévé szállítások minden negyedévben tudtak legalább 20 százalékkal bővülni, az idén az első negyedévben már csak 9, a második negyedévben pedig csupán 6 százalékkal nőttek. A fejlett piacokon 5 százalékos visszaesést, a fejlődőkben még 19 százalékos növekedést regisztrálhattak az elemzők. Az LCD-tévék szegmensén belül fokozatosan tör előre az energiatakarékosabb LED-es háttérvilágítású technológia, amely tavaly a második negyedévben a szállítások 18 százalékát képviselte, az idei második negyedévben már meghaladta a 43 százalékot. Igaz ezeknek a készülékeknek az ára magasabb, mint a hagyományos CCFL technológiájúaké - hívja fel a figyelmet a piackutató.  

A plazmatévéknek tavaly volt igazán jó évük, akkor éves összevetésben mintegy 30 százalékos növekedést tudtak felmutatni, amit elsősorban annak köszönhettek, hogy azonos képernyőméretben a plazmás készülékek olcsóbbak voltak, mint az LCD-sek. Az árkülönbség erre az évre minimálisra zsugorodott, ami kihatott a keresletre is. A plazmákból az idei második negyedévben 6 százalékkal kevesebbet lehetett eladni, mint egy évvel korábban. 

A hagyományos képcsöves (CRT) technológia folyamatosan visszaszorulóban van, éves összevetésben mintegy a harmadával csökkent ezeknek a készülékeknek a világpiaca.

Ami az egyes felvevőpiacokat illeti, a világ legnagyobb tévévásárlója már Kína, a távol-keleti ország ha kevéssel is, de lekörözte Észak-Amerikát. (Mindkettő a piac 17-17 százalékát fedi le.) Az előbbi éves összevetésben 10 százalékos növekedést, az utóbbi 6 százalékos visszaesést tudott felmutatni. A harmadik helyre a csendes-óceáni térség tudott felkapaszkodni, letaszítva a dobogós helyről Nyugat-Európát, ahol még mindig nagy készletekkel küzdenek a márkák. Még a földrengés sem tudta eltéríteni a japánokat attól, hogy a július közepére időzített digitális átállás idejére modern készülékekkel váltsák fel a régieket. Ennek nyomán a távol-keleti országban 40 százalékkal nőtt a kereslet.

Magyarországon még növekszik a lapostévék piaca, a GfK Hungária kimutatása szerint. Az LCD a legkeresettebb technológia, azon belül is egyre többen veszik a LED-es tévéket. A vevők a nagyobb képátlójú – 82 és a 105 centiméteres – készülékeket keresik. Az európai piacot már uraló 3D-s tv-k iránt itthon még nem nagy az érdeklődés. Ennek oka egyrészt a többi tévéhez viszonyítva magas ár, illetve az itthon elérhető 3D-s tartalom hiánya.

Várakozáson felül élénkül a világpiaci kereslet a háromdimenziós (3D) modellek iránt. Az idei első negyedévben a globális kínálat 4 százaléka volt ebbe a kategóriába sorolható, a második negyedévben már több mint a kétszerese, közel 9 százalék.

Ami az egyes márkákat illeti, a lapostévék összesített piacán tartja első helyét a dél-koreai Samsung, őt egy másik koreai az LG Electronics követi és csak ezután jönnek a japán gyártók, a Sony, a Panasonic és a Sharp. A 3D szegmensben is a Samsung tarol a teljes piaci bevétel 35 százalékával, ezen belül az LCD technológiában lekörözte a Sonyt. Háromdimenziós plazmában a Panasonic a meghatározó márka érték alapon 48 százalékos részesedésével.

A világ tévépiaca technológia szerint

(2011. II. n.év, mennyiség ezer, részesedés és növekedés százalékban)

forrás: DisplaySearch

Technológia menny. részes. n.é/n.é. év/év

LCD TV 44,46 80,1 1 6

PDP TV 4,23 7,6 16 -6

OLED TV 0,1 0,0 -69 -78

CRT TV 6,79 12,2 -7 -31

RPTV 0,024 0,0 -47 -8

Összesen 55,52 100,0 0,4 -1

forrás: DisplaySearch

Technológia menny. részes. n.é/n.é. év/év

LCD TV 44,46 80,1 1 6

PDP TV 4,23 7,6 16 -6

OLED TV 0,1 0,0 -69 -78

CRT TV 6,79 12,2 -7 -31

RPTV 0,024 0,0 -47 -8

Összesen 55,52 100,0 0,4 -1

A világ vezető tévémárkái 2011-ben (részedés százalékban)

forrás: DisplaySearch

Rangsor Márka I.n.év II.n.év

1. Samsung 22,2 22,6

2. LGE 14,5 14,4

3. Sony 11,4 11,7

4. Panasonic 6,6 9,4*

5. Sharp 7,4 7,0

Egyéb 36,6 34,8

* Az időközben felvásárolt Sanyoval együtt -->

DisplaySearch LED televízió lcd
Kapcsolódó cikkek