BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Startol az új mobiltender

Az állam bízik abban, hogy lesz tőkeerős új szereplője a hazai piacnak

Árverés. Újabb tőkeerős szolgáltatót vár a mobilpiacra az állam, amely árverésen adná el az új generációs hálózatok költséghatékonyabb építését lehetővé tevő 900 MHz-es frekvenciasávból a szabad 10,8 MHz-nyi tartományt, több blokkban. Az A blokkot megtestesítő 5 MHz-nyire csak újonnan jövő cég – akár állami is – pályázhat, a kikiáltási ár 4 milliárd forint. A kiírás a frekvenciákkal való üzletelést azzal zárná ki, hogy a nyertes három évig nem adhatja el a megszerzett sávot, egy éven belül el kell kezdenie a hálózat építését, 2014 végére pedig már el kell érnie a harmincezer lakosúnál nagyobb hazai településeket. A meglévő szolgáltatóknak az első körben a fennmaradó 5,8 MHz-nyi áll rendelkezésre, 5 MHz a B és 0,8 MHz a C blokként. Néhány hazai távközlési cég már jelezte, hogy érdekli az A blokk, a nagy nemzetközi szereplőkről csak találgatások vannak. 5. oldal

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.