Cégvilág

Kétmillióhoz közel a széles sáv

Júliusban 1,99 millió volt a vezetékes technológián alapuló széles sávú internetes előfizetés Magyarországon. Egy hónap alatt hozzávetőlegesen 10 ezerrel bővült az ügyfélkör.

Ez derül ki a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) legutóbbi gyorsjelentéséből, amely a meghatározó hazai szolgáltatók, beleértve a kábeltévés társaságokat is, adatközlésére épül. A nyár közepén a hagyományos telefonvonalon internetező (DSL) előfizetők száma 795 ezer volt, míg a legnagyobb kábelszolgáltatóknál a világhálóra 783 ezren fizettek elő. Az FTTx, vagyis az optikai szálas hálózaton nyújtott netszolgáltatás esetében 238 ezer előfizetés volt július végén.

Ami az egyes szolgáltatók rangsorát illeti, a teljes piacra vonatkozóan – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a piacvezető a Magyar Telekom 34,6 százalékos részesedéssel, a második a UPC, amelynek a piaci részesedése 20,9 százalék, a harmadik pedig a Digi 12,3 százalékkal.

A nagy sebességű vezetékes internetpiaccal az utóbbi egy évben már összevethető közelségbe kerültek a mobilinternetezők, számuk júliusban 1,66 millió volt.  Az elmúlt években megfigyelt csökkenő trend jellemezte továbbra is a hagyományos vezetékestelefon-vonalak használatát. Júniusban még 2,15 millió volt az ügyfelek száma a hazai szolgáltatóknál, míg egy hónappal később már csak 2,14 millió. A többi technológián ezzel ellentétes a tendencia, a kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 644 ezerről 651 ezerre, míg az IP-alapú hangcsatornák száma 110 ezerre nőtt az előző havi 109 ezerről.

A vezetékes hangpiacon is a Magyar Telekom a vezető szolgáltató 63,2 százalékkal. A második helyen az Invitel áll 12,9 százalékkal, ezután a UPC 10,2 százalékkal, majd a DIGI 7,6 százalékkal következik a sorban. A piac fennmaradó részén több tucat kis szolgáltató osztozik.

NMHH Digi szélessáv dsl előfizetés Telekom UPC
Kapcsolódó cikkek