Cégvilág

Nemzetközi légi navigációs akadémia nyílt Budapesten

Megkezdődött az első hallgatók képzése a budapesti székhelyű Entry Point Central nemzetközi légi navigációs akadémián, amely a HungaroControl és a skandináv Entry Point North összefogásával jött létre.

Az ünnepélyes tanévnyitót dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, Svédország, Dánia és Norvégia magyarországi nagykövetei, valamint a szakma hazai és külföldi képviselőinek részvételével tartották meg szeptember 27-én. Az Entry Point Central elsőként magyar diákokat oktat, de kapui más országok előtt is nyitva állnak.

Az ünnepségen dr. Völner Pál infrastruktúráért felelő államtitkár kiemelte: „Magyarország az EU-elnökség után is prioritásként kezeli a közlekedési ágazatban a nemzetközi kapcsolatok erősítését. A HungaroControl és az Entry Point North partnersége példaértékű, mert nagyon fontos területen, az oktatásban hoz létre az egész régió érdekeit szolgáló, a határokon átívelő szakmai együttműködést, és ezzel valósítja meg az egyik célkitűzését.”

„Az oktatás talán még sosem volt annyira fontos, mint most, amikor küszöbön áll a repülés szervezésének átalakítása. Az Egységes Európai Égbolt program olyan változásokat hoz rövidesen a légiforgalmi szolgálatok életébe, amelyek nyomán a műszaki-technológiai harmonizáción túl a humán faktor, vagyis a szakemberek egységes és magas színvonalú képzése is kiemelt jelentőségre tesz szert” – mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.

A hallgatókat nemzetközi tananyag és különleges módszertan alapján készítjük fel a légiforgalmi irányítói pályára – ismertette a képzést Menráth Gábor, a HungaroControl központjában működő új akadémia vezetője. Mint elmondta: a skandináv oktatási rendszer egyedülálló abban a tekintetben is, hogy a diákok az elméleti oktatással párhuzamosan, már a kezdetektől gyakorlati feladatokat kapnak, amelyeket modern radar- és toronyszimulátorokon végeznek el.

A tanárok figyelemmel követik minden hallgató tanulmányait, ez a személyre szabott támogatás lehetővé teszi az évközi vizsgák számának csökkentését, ugyanakkor bizonyítottan emeli a képzés hatékonyságát. A fiatalok két év alatt, angol nyelven sajátítják el a szakma alapjait. Akik sikeresen leteszik a szigorú záróvizsgákat, az Európai Unió valamennyi tagállama által elismert, magas presztízsű végzettséget kapnak majd.
 
 

Völner hungarocontrol oktatás repülés navigációs akadémia
Kapcsolódó cikkek