"Az elmúlt három év igen nehéz volt a barkácshálózatok számára. Az idén azonban már érezhetőek a pozitív változás jelei. A piac, ha lassacskán is, de kezd magához térni" – mondta Christoph Wackerbauer.
Amint a Világgazdaság Online táblázatából is kitűnik, a Praktiker Magyarország Kft. volt a múlt évben a legveszteségesebb, viszont az OBI nominális veszteségnövekedése nagyobb volt.
Ezzel kapcsolatban az ügyvezető igazgató kérdésünkre elmondta, hogy tavaly Keszthelyen és Gyöngyösön létesítettek egyenként 7 ezer négyzetméteres áruházat, és minden egyes új áruház létesítése jelentősen megterheli a vállalat költségvetését. A berendezés, a nyitó árukészlet, az alkalmazottak képzése áruházanként 3 millió euróba is belekerül, így a tavalyi évben jelentősen visszaesett árbevétel mellett a beruházások bizony veszteséget okoztak.
Az anyacég erőteljes terjeszkedésre készül Kelet-Európában, és el kívánja érni, hogy a Németországon kívüli árbevétel meghaladja a csoport teljes forgalmának felét. Az OBI az elmúlt évet 561 áruházzal és a DIY Global szerint 5,3 milliárd, az OBI szerint pedig 6,4 milliárd eurós árbevétellel zárta. A láncnak Németországban mintegy 340 áruháza van.
A tavalyi két áruháznyitás, és a mostani Kőbányán, valamint az hogy fél év múlva Győr lesz gazdagabb egy 8 ezer négyzetméteres OBI-val azt jelzi, hogy folyamatosan keressük a lehetőségeket a terjeszkedésre, és le kívánjuk fedni a stratégiailag fontos fehér foltokat – foglalta össze Christoph Wackerbauer, hozzáfűzve: a Magyarországon hat saját tulajdonban lévő és 18 bérelt áruházzal dolgozó OBI távlati beruházási célpontja Pécs és Székesfehérvár mellett Debrecen lesz.
A hálózatnak 19 vidéki és 5 fővárosi egysége van a Köki Bevásárlóközpontban létesült nagyáruházzal együtt. Ez utóbbi kiváltotta a Határ úti feleakkora üzletet, amely bezárt, és június végén lehúzza a rolót a már korszerűtlenné vált, 3500 négyzetméteres Váci úti OBI is.