Cégvilág

EU: Jogellenes a fájlletöltők kiszűrésére kötelezni a szolgáltatókat

Ellentétes az uniós joggal az, ha nemzeti bíróság a jogellenes fájlletöltések megelőzése érdekében szűrőrendszer alkalmazására kötelezi az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatót - mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.

Az indoklásban az unió legfőbb igazságszolgáltató fóruma emlékeztetett arra: az ilyen szűrők kötelezővé tétele ellentétes azzal a tilalommal, miszerint nem írható elő általános nyomon követési kötelezettség a szolgáltató számára. Ellentétben áll emellett azzal a követelménnyel is, hogy igazságos egyensúlynak kell fennállnia egyfelől a szellemi tulajdonjog védelme, másfelől a vállalkozás szabadsága, a személyes adatok védelméhez fűződő jog, illetőleg az információk fogadásának és közlésének szabadsága között.

Az Európai Bíróság elvi jelentőségű és várhatóan nagy gyakorlati hatású ítélete a Scarlet Extended SA internetszolgáltató és a SABAM belga szerzői jogkezelő szervezet közötti jogvita alapján született. A SABAM - amely zeneművek harmadik fél általi felhasználásának engedélyezésével foglalkozik - 2004-ben arra a következtetésre jutott, hogy a Scarlet szolgáltatásait használó internetezők engedély és jogdíjfizetés nélkül töltenek le az internetről az ő katalógusában szereplő műveket úgynevezett "peer-to-peer" hálózat segítségével.

A SABAM kérelme nyomán a belga bíróság bírság terhe mellett kötelezte a Scarletet, hogy tegye lehetetlenné a SABAM repertoárjában szereplő zeneművek "peer-to-peer" szoftver segítségével történő küldését, illetve fogadását. A Scarlet fellebbezett, arra hivatkozva, hogy a belga bírósági döntés az adatátvitel nyomon követésének általános kötelezettségét írja elő számára, ami pedig összeegyeztethetetlen az elektronikus kereskedelemről szóló európai irányelvvel és az alapvető jogokkal.

Az unió bírósága a Scarletnek adott igazat, és kimondta: ellentétes az uniós joggal az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatónak az olyan szűrőrendszer létrehozására való kötelezése, amely a szolgáltatásain áthaladó valamennyi elektronikus adatátvitelt érinti, amely teljes ügyfélkörére megkülönböztetés nélkül alkalmazandó, amely megelőző jellegű, amelynek költsége kizárólag a szolgáltatót terheli, és amely időbeli korlátozás nélküli.

szűrő szellemi tulajdonjog szűrés EU fájlletöltő szolgáltató sabam scarlet
Kapcsolódó cikkek