Német exportszövetség: Megvagyunk mi euró nélkül is
"Számunkra a szabad piac a fontos, a közös valutára nincs feltétlenül"- hangoztatta Börner Berlinben, kiemelve: az euró nélkül is meg tudnak élni. Börner hozzátette: ha az euróövezet szétesne, Németország szövetséget kötne a hozzá hasonló struktúrájú államokkal, ilyen lehet Ausztria, Finnország, Hollandia és Dánia.
A Die Presse szerint a német külkereskedelmi szövetség elnökének kijelentése kirívó ellentétben áll számos politikus álláspontjával, amely szerint a német gazdaság – mindenekelőtt az export szektor – nem tudna megélni az euró nélkül. Érvelésük szerint a német márka ismételt bevezetését vagy az északi államok szövetségére utaló "nordeurót" a piac olyan lelkesen fogadná, hogy az azonnal jelentős mértékben felerősödne, ezzel ellehetetlenítve a német exportőröket.
Más kérdés, hogy ebben az esetben a nyersanyagok importálásának alacsonyabb költsége ellensúlyozhatná a profit hazai realizálásán keletkező veszteséget. Az import pedig így a belföldi vásárlók számára is olcsóbb lenne. Börner jelenleg a legfontosabbnak a világpiac stabilizálódását tartja, hiszen Németország piacai továbbra is stabilak, bár az ország a globális gazdaság növekedésére van utalva.


