Cégvilág

Tévéműsorok sora szűnik meg

Az RTL Klubnak több műsor van veszélyben vagy szűnik meg a közeljövőben, miközben a TV2-nél csoportos leépítésre lehet számítani. Jelenleg épp az elmúlt években nézők százezreit elvesztő közszolgálati tévék helyzete a legstabilabb.

Megérzik a magyar kereskedelmi tévék, hogy a televíziós reklámpiac a becslések szerint tíz-tizenegy százalékkal esik. A 2009-es 28,6 százalékos piacrész után a TV2 2010-ben csak 26,9 százalékra számíthat, a Prime Time konferencián elhangzottak szerint pedig az RTL Klubnak is roszszabb éve lesz az idén, mint tavaly, sőt, a csatorna bevételei az előrejelzés szerint 5,3 százalékkal csökkennek 2012-ben.

A bevételek csökkenése és a komorabb jövőkép miatt számos változást már bejelentettek a kereskedelmi tévék, több műsor megszüntetése pedig napi – néha ugyan cáfolt – téma a médiában. A piacvezető RTL Klub már bejelentette, hogy novembertől megszűnik a régóta futó Reggeli, nem lesz déli Híradó, és a Fél Kettő sem folytatódik. Ezen műsorok levétele, a Reflektor magazin teljes átalakítása képernyősök elvesztését is jelentette, nem dolgozik eztán a csatornának Kumin Viktória, István Dániel, tíznél is több embertől vált meg a hírfőszerkesztőség, és szintén távozott a Reggeli műsorvezetőinek egy része.  A műsor korábbi arcai közül Lilu a Való Világot, Ördög Nóra az X-Faktort vezeti épp, de a nagyobb költségvetésű show-k is véget érnek majd, így ők műsor nélkül maradhatnak. Szó van még az RTL-nél a XXI. század és a Házon kívül megszűntéről is, ezekről decemberben döntenek, de előbbi szinte biztosan lekerül a képernyőről, ugyanis előállítása meglehetősen drága (tíz másodpercnyi archív MTV-s felvétel felhasználása közel húszezer forintba kerül), a csatorna pedig egy kiadott közleménye szerint eztán inkább a főműsoridőre összpontosít.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

TV2 csatorna RTL Klub műsor tévé
Kapcsolódó cikkek