Cégvilág

Új elektronikai áruház nyílik az Allee-ban - Fotók

Ugyanaz a befektető nyit elektronikai-műszaki áruházat az Allee üzletközpontban, mint két éve, ám más név alatt: az Electro Worldből kiszállt Szarvadi Loránd újra indul.

Szombat délben egyszerre nyit meg két áruházat a Digidog.hu Zrt. Az egyik az Allee üzletközpontban, az Electro World helyén, a másik pedig a vecsési Market Central Ferihegyben.

Pontosabban ez utóbbit október közepén már elindította a cég, de amint a vezérigazgató, Maurer Andor elmondta: „Minden hírverés nélkül kinyitottuk az ajtókat, és fogadtuk a betérőket. Mivel teljesen új a gárda, új az elektronikai rendszer, ezért előbb »tesztüzemben« működtettük a 2200 négyzetméteres üzletet.”A két egység nem egy nagy üzletlánc előfutára, hanem a most induló Digidog online áruház „offline” oldala.

A fővárosban és környékén még Budaörs környékét tartja megfelelő helynek egy ilyen áruház számára a vezérigazgató, és a hároméves terv szerint vidéken is elég lenne három offline áruház a cég főtevékenysége, az e-kereskedelem támogatására. Olyan térséget választana Maurer Andor, ahol megfelelő a vásárlóerő, illetve nagy az átmenő forgalom. A kérdésre, hogy milyen tempóban fogják nyitni az újabb egységeket, egy év múlva ígért választ a cégvezető.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

digidog Electro World elektronikai áruház Allee
Kapcsolódó cikkek