Cégvilág

Vizsgálódnak a Volánbusznál

Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Volánbusz Zrt. 2005 és 2008 közötti ingatlanértékesítései kapcsán.

A társaság csaknem 5,5 milliárd forint értékű, az állam által rábízott tulajdontól vált meg. Ennek jogszerűségét, valódiságát erősen megkérdőjelezi Budai Gyula szerint, hogy az értékesítés időpontja több esetben egybeesik a visszabérlés kezdetének időpontjával. Kitért arra is: az értékesítésben döntési jogosultsága az ÁPV Rt. igazgatóságának, illetve Pekli Ferenc volt vezérigazgatónak volt.

Budai Gyula szavai szerint a nyolc jogügyletben összesen 12 különböző nemzetiségű offshore cég vett részt, mind a mai napig nem tudni, kik állnak a cégek mögött, kiktől bérli viszsza a Volánbusz Zrt. az ingatlanokat. A kormánybiztos az MTI tudósítása szerint arról is beszámolt: az ingatlanokat nagyjából valós értéken adták el, ugyanakkor „az érdekesség a bérleti díj meghatározása”. Úgy vélekedett: olyan cégektől bérelhetik vissza az érintett ingatlanokat, ahol a tulajdonosi háttér feltehetően a Volánbusz vezetőiből kerülhetett ki.

elszámoltatási kormánybiztos Budai Gyula offshore ingatlan Volánbusz
Kapcsolódó cikkek