Országos rendszer kell

Az eddigi erőfeszítések ellenére a magyarországi sürgősségi betegellátó osztályok (SBO) rendszerének a kialakítása még mindig gyermekcipőben jár. Az ÁNTSZ adatai szerint mindössze nyolc helyszínen, 43 ágyon működik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által finanszírozott gyermekgyógyászati SBO-s ellátás, de a valós helyzet ennél is rosszabb: az osztályok többsége a minimumfeltételeket sem tudja teljesíteni, alapvető szakmai és személyi hiányosságokkal küzd – lényegében járóbeteg-ellátást végez.

A gyermek- és a felnőttellátás legfontosabb különbségeit a korspecifikus anatómiai és élettani eltérések, a morbiditási és mortalitási tényezők, a speciális eszközigény, a környezeti feltételek és mindenekelőtt a speciális tapasztalattal rendelkező szakemberek jelentik. Ezt felismerve az Amerikai Gyermekgyógyászati Társaság által életre hívott gyermek sürgősségi szekció irányításával a 80-as évektől az USA-ban sorra alakultak meg a gyermek sürgősségi osztályok és traumacentrumok. Mára évente több mint 30 millió gyermekvizit történik a sürgősségi osztályokon, és a kritikus állapotú betegek halálozási paraméterei szignifikánsan javultak.

Mik a gyermek SBO előnyei? Leegyszerűsödik a beutalási és mentési rendszer, hiszen első körben minden beteg ide kerül. Az ellátás színvonala egyenletes, mert az SBO a hét minden napján, napi 24 órában ugyanazon feltételekkel fogadja a pácienseket. A gyermeket egyetlen helyszínen, órákon belül kivizsgálják és ellátják, az állapotától függően akár haza is bocsátják. Olyan gyakori kórképek, mint az enyhe súlyosságú intoxikáció, alacsony kockázatú koponyasérülés, enyhe/közepes fokú kiszáradással járó bélrendszeri fertőzés vagy az enyhébb/közepesen súlyos légcsőhurut, csaknem 100 százalékban elláthatók az SBO-n, ez szerény becslések szerint is 20-25 százalékkal csökkenthetné a fekvőbeteg-felvételek számát. A kórházi osztályokra pedig csak a hosszabb kivizsgálást/terápiát igénylő betegek kerülnek, így a társadalombiztosítónak olcsóbbá válik az ellátás.

Mi okozza mégis a gyermek SBO működtetésének a nehézségeit? Mint minden új struktúra kialakítása, a sürgősségi osztályé is jelentős kezdeti befektetéssel jár, ez a jelenlegi kórházi finanszírozásból nem megvalósítható. Ami az érvényben lévő sürgősségi finanszírozást illeti, a fekvő betegnél aránytalanul kevesebbet fizetnek ugyanazon betegség sürgősségi ellátásáért, ez pedig a kórházi vezetést teszi ellenérdekeltté a páciens SBO-n történő kezelésében. Hazánkban nem létezik gyermekgyógyászati sürgősségi orvostani szakvizsga (a közeljövőben ez nem is realitás), így ezen szakterület önálló diszciplínaként történő elismerése alacsony elfogadottsággal jár. A kollégák általában nem értik és nem ismerik az SBO működését, gyakran valamiféle újszerű, angolszász hóbortként tekintenek rá. Ha az ellátás súlypontja az előbb felsorolt kórképeket illetően ráadásul az SBO irányába tevődne át, az jelentősen csökkentené a fekvőbeteg-osztályok ágykihasználtságát. Annak megbecslésére, hogy az ebből logikusan következő ágyszám- és státuscsökkentés (jó esetben átcsoportosítás) hány és hányféle érdeket sértene, meg sem próbálok vállalkozni.

Mi lehet a megoldás? Új osztályok kialakítása a jelen gazdasági helyzetben európai uniós források bevonásával képzelhető csak el. Szükségszerű a gyermekgyógyászati sürgősségi ellátásban elszámolható kódrendszer átalakítása, hiszen a „felnőttekre szabott” diagnóziscsoportok túlnyomó többsége itt használhatatlan, ugyanakkor számos mindennapos gyermekkórkép nem szerepel a listán. Úgyszintén elengedhetetlen a sürgősségi kódok pontértékének hatástani számításokkal megalapozott közelítése a fekvőbeteg-pontértékhez, mert amíg ez nem történik meg, a menedzsment szempontjából létkérdés marad az utóbbi ellátási forma preferenciája.

A jelenleg érvényben lévő rendeletek nem veszik figyelembe a gyermek SBO jellegzetességeit, ugyanazon szakmai és személyi minimumfeltételeket írnak elő minden sürgősségi osztályra. A törvényi szabályozást és minimumfeltételeket gyermekspecifikus szempontok szerint kell újraértékelni és átalakítani.

A szakemberhiány mérséklése céljából elképzelhető volna valamilyen viszonylag gyorsan megszerezhető „licencvizsga” feltételeinek a kidolgozása, esetleg a gyermekgyógyászati intenzív terápiás szakvizsgának a műszakvezetőként dolgozó kollégák számára történő előírása. Rendkívül hasznos volna minden SBO-n dolgozó orvos és szakdolgozó emelt szintű gyermek-újraélesztési vizsgájának kötelezővé tétele (ennek finanszírozása azonban a jelenlegi fizetések mellett saját zsebből nem várható el).

Bár a gyermek- és a felnőttellátás hazánkban hagyományosan elkülönülten valósul meg, a felnőtt SBO-n belül is elképzelhető a gyermekek ellátása, amennyiben a megfelelő személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állnak (erre külföldön is van példa). A gyermekgyógyászati specialitások miatt azonban ott, ahol a lokális források lehetővé teszik, ideálisabb lenne önálló gyermek SBO-t felállítani. Alapszintű, a leggyakoribb sürgősségi kórképek ellátására és gyors állapotstabilizálásra képes részleget minden gyermekosztályon szükséges lenne működtetni, hiszen a szülő, ha hirtelen beteg a gyermek, a legközelebbi osztályt keresi fel. A magasabb szintű, a teljes sürgősségi spektrumot lefedni képes osztályt pedig azokban a nagy gyermekkórházakban, megyei gyermekcentrumokban, klinikákon lehetne kialakítani, ahol a háttér és a társszakmákkal való folyamatos konzultációs kapcsolat lehetővé teszi a beteg komplex kivizsgálását és további ellátását. Ami a közeljövőben célként felmerül, az a tervezetten létrejövő nagytérségi központok sürgősségi osztályaival párhuzamosan a gyermekellátó részlegek kialakítása és munkájuk megszervezése.

Machiavelli óta tudjuk, menynyire veszélyes és bizonytalan élenjárni egy új rend bevezetésében – azt valószínűleg ő sem gondolta, milyen igaz lesz ez az állítás ötszáz évvel később is a magyar sürgősségi ellátórendszer kialakítása kapcsán. Kijelenthető, hogy a gyermek sürgősségi ellátás átalakítását – nemzetközi tapasztalatok által igazolt előnyei mellett – hazánkban humán- és anyagi erőforráshiány, valamint jelentős ellenérdekeltség nehezíti meg. Pedig egy országos szintű rendszer nagy terhet venne le a fekvőbeteg-ellátásról, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben érdeke az egészségbiztosítónak, de az egész társadalomnak is. A hagyományos kórházi struktúra átalakítása azonban csak összefogással és új szemléletmód elfogadásával valósítható meg. Kérdés, akarunk-e előremenekülni.

A szerző a Győri Petz Aladár Megyei Kórház gyermekaneszteziológiai és intenzív terápiás osztályának osztályvezető főorvosa