Cégvilág

Így szerezhető be áfamentesen a cégautó

Többnyire stagnáló újautó értékesítési számok, kisebb változások a legnépszerűbb modellek toplistáján, valamint az év végén bejelentett törvényi változások jellemezték a 2011-es hazai gépjárműpiacot a LeasePlan tapasztalatai szerint.

Tavaly a cégautó vásárlások közel 73 százalékos aránnyal vették ki részüket az 56,5 ezer darabos személy- és kishaszongépjármű értékesítésből, ami 2 százalék pontos emelkedést jelent 2010-hez képest. A tartósbérlet visszaigénylési tilalmának megszűnésével a szakemberek idén az újautó vásárlási piac flottaüzemeltetők javára történő átrendeződését prognosztizálják.

A hazai összesített személy- és kishaszongépjármű értékesítési toplista élén a 2011-es évben is többé-kevésbé a korábban már megszokott márkákkal, első helyen a Forddal, másodikon a Volkswagennel, harmadikon az Opellal, negyediken a Renault-val és ötödiken a Skodával találkozhattunk. A teljes értékesítés több mint 70 százalék-át a cégautók adták, így nem is meglepő, hogy a céges vásárlásoknál a vezető öt márka sorrendje ugyanígy alakult. A LeasePlan Hungária Zrt., hazánk vezető gépjármű- és flottaüzemeltetőjének adataiból az derül ki, hogy a legnépszerűbb modellek a Ford Focus, a Skoda Octavia, a Renault Megane és az Opel Astra voltak.

A LeasePlan adatai szerint a 2011-ben forgalomba helyezett flottaautók 80 százaléka dízel üzemű volt, ami közel 10 százalék pontos emelkedést jelent 2010-hez képest. A szeptemberben bejelentett adóváltozás, amely a jövedéki emelésével kevésbé vonzóvá tette a gázolaj üzemanyagot, a beszerzések területén tavaly nem igazán éreztette még hatását. A gázolaj áremelkedés miatt azonban a 2012-es évben a dízel autók dominanciájának visszaesését várják a szakemberek.

Az év végén elfogadott adótörvény módosítások és a lakosság vásárlóerejének csökkenése várhatóan tovább növeli a céges újautó forgalomba helyezések dominanciáját a magánvásárlásokkal szemben. Roelof Hansman, a LeasePlan vezérigazgatójának véleménye szerint az ÁFA levonási tilalom megszűnése jelentősen növelheti idén a vállalatok autóbeszerzési kedvét. „Tovább nő a bérleti konstrukció pénzügyi előnye a saját tulajdonú vagy hitelből finanszírozott gépjárműflottákéval szemben, hiszen az év elején megnyitott csatorna lehetővé teszi, hogy a vállalkozások áfamentesen szerezzenek be gépjárművet. A flottakezelő cégek továbbra is visszaigényelhetik a személygépjárművek beszerzési árának ÁFÁ-ját, tehát a bérleti díj kalkuláció alapja ezután is az autó nettó ára lesz. 2012. január 1-től pedig megszűnt a bérleti díj forgalmi adójának levonási tilalma, így a korábbiakhoz képest akár 27 százalékkal olcsóbbá válhat a cégautók bérlete.”

autóbérlés áfa LeasePlan flotta cégautó márka áfamentes vásárlás
Kapcsolódó cikkek