Szócska kontra kormány? - Furcsa helyzetek az egészségügyben
Az elemzés arra a következtetésre jut, hogy az államtitkárság és a felsőbb kormányzati kommunikáció közötti diszkrepancia alapvetően ássa alá Szócska Miklós szavahihetőségét, illetve ezzel az egészségügyi ágazaton belüli érdekérvényesítő képességét.
Az egészségügy egyik leghevesebb reakciót kiváltó tavalyi eseménye a betegbiztosítást adómentessé tevő változtatás volt. A salátatörvényben biztosított adómentesség következményeiről egyelőre ugyan keveset lehet tudni, a kiváltott reakció azonban több mint túlzó. Utóbbi biztosítási forma ugyanis korábban is létezett, a hálapénz intézménye azonban a jelenlegi – szolidaritási alapon működő – állami egészségügyben mégis virágzik, illegalitásba sodorva a fizetőképes keresletet, ezen keresztül pedig erősítve a rendszerbe kódolt egyenlőtlenséget is.
Szócska visszakozását és az intézkedés felülvizsgálatára tett ígéretét ugyanakkor elsősorban nem az utóbbi reakciók váltották ki, sokkal inkább az a – valóban jogos –felvetés, hogy a Fidesz kezdeményezte, a vizitdíjhoz és közvetve az egészségügyi biztosítási reformhoz kapcsolódó szociális népszavazás után a magánbiztosítás bármilyen ösztönzése visszatetszést kelthet. Szócska állítása szerint a salátatörvény beterjesztői nem egyeztettek az egészségügyért felelős tárcával, a változtatások hatásait ezért még elemezniük kell. Mindez annak fényében különösen meglepő, hogy a MABISZ október közepén rendezett konferenciáján Orbán Viktor kormányfő beszélt a jövőben kétpilléresként elképzelt egészségbiztosítási rendszerről, amelyben az állami mellett egy magánbiztosítási láb adná a finanszírozás alapját. A rendezvényen néhány órával később felszólalt Szócska is, ezért nem egészen világos, hogy miért nem tudott a tervekről, mindeddig ugyanis nem tűnt úgy, hogy az államtitkár elszigetelődött volna a kormányzati apparátuson belül. Az pedig még meghökkentőbb, hogy Szócska úgy tesz, mintha ez a lépés felszámolná a társadalombiztosítás kockázatközösségét.
Az egészségügy másik, nagy figyelemmel kísért eseménysorozata a humánerőforrás-krízis kapcsán alakult ki. A Magyar Rezidens Szövetség felmondólevélgyűjtő akciója mellett az orvosok az önként vállalt túlmunka megtagadásával nyomatékosítanák bérigényüket. A lépés az ügyeleti rendszer összeomlásával járhat, a 8+4 órás kötelező munkaidőn túl vállalt túlórákra ugyanis éppen a krónikus munkaerőhiány miatt van szüksége az ágazatnak, az ellátás kielégítő szintje csak így tartható fenn.
A téma kapcsán ugyancsak az egészségügyért felelős államtitkárság és az egyéb kormányzati erők tevékenységének eltérései tűnnek szembe, ami leginkább a Szócskánál jelentkező információs aszimmetria alapján vált világossá. Az államtitkár egyrészt ígéretéhez híven mindent megtett, hogy a költségvetés ismerten rossz helyzetében lehetőséget biztosítson az orvosi bérrendezésre, másrészt azonban csak utólag szembesült olyan jogszabály-módosításokkal, amelyek ellentmondanak az egészségügyi igazgatás kommunikációjának, és így az ágazatvezetés stratégiájának is.
Béremelésre – ha nem is nagymértékűre – számítani lehet az egészségügyben, a bértárgyalások végkimenetele azonban egyelőre nem ismert. A fizetések kérdése a 2012-es év abszolút prioritása az egészségügyi államtitkárság számára, az emelés azonban egyelőre csak tűzoltásként értelmezhető. Az orvosok elégedetlensége talán csillapítható ideig-óráig, de a belső anomáliák – például a paraszolvencia – nem szüntethetők meg a költségvetés jelenlegi kapacitásai mellett. A probléma forrása főként az, hogy a Semmelweis Tervben foglaltakkal szemben a Munka törvénykönyvének módosítása szerint a munkáltató hozzájárulásával elfogadható a hálapénz. A paraszolvencia felszámolásának Semmelweis Tervben foglalt igénye és ígérete így máris felpuhulni látszik, egyértelműen status quo fenntartása érdekében létrejövő – forráshiány okozta – kényszer következtében.
