Cégvilág

Új pályán a Bombardier MÁV

Beszállna a Szolnokon indítandó IC Plusz kocsik gyártásába, de más közös projekteket is indítana a MÁV-val a Dunakeszin működő járműjavító, amely külföldi rendelésállománya felfuttatásán is dolgozik.

„Becsvágyó terveink vannak erre az évre: rendelésállományunkat nagy sorozatú gyártással szeretnénk feltölteni” – nyilatkozott a Világgazdaságnak Orbán Péter, a Bombardier MÁV Kft. új ügyvezető igazgatója.

A megvalósítás érdekében három területen kell az eddiginél nagyobb aktivitást mutatnia a Dunakeszin működő járműjavítónak kül- és belföldön egyaránt. A tervek megalósítására alapozva az az idei fő cél az ügyvezető igazgató által nagyon jónak ítélt, több mint félmilliárd forintos 2011-es adózott eredmény, és 8,8 milliárdos árbevétel megismétlése, vagy növelése. Stabilan szeretnék tartani a 630 fős létszámot is, amely magasabb a 2011 elejeinél.

„Nem hiszem, hogy a MÁV majdani elővárosi motorvonat tenderén azért szorulnánk a Stadler mögé, mert az helyi gyártást, beszállítást, munkahelyet kínál. Ugyanezt tesszük mi már 85 éve, azt pedig kifejezett előnynek tartom, hogy magyar állami vállalat a résztulajdonosunk. Többségi tulajdonosunk, a világ vezető vasúti termékeket gyártó Bombardier Transportation már több mint 10 éve jelen van Magyarországon, több mint ezer alkalmazottat foglalkoztat az országban található két telephelyén.

Az egyik, a Dunakeszin működő vegyes vállalatunk, a másik a kizárólagos tulajdonában levő mátranováki forgóvázkeret-gyártó üzem. Mindkét telephely nagy múltra visszatekintő ipari hagyományokkal rendelkezik, amit folytatni kívánunk. Terveink és lehetőségeink egybecsengnek a hazai cégek azon stratégiájával, hogy minél több munkát tartsunk Magyarországon, illetve, hogy új munkahelyeket teremtsünk” – válaszolt felvetésünkre Orbán Péter.

Részletek a tervekről mai Világgazdaságban

 

Világgazdaság Online-->

Orbán Péter Stadler Bombardier MÁV
Kapcsolódó cikkek