Cégvilág

2 milliós kocsikkal érkezik Európába az első kínai autógyár - fotó

Megvetette a lábát az Európai Unióban a kínai autóipar – jelentette a Bloomberg hírügynökség.

A Great Wall Motors hivatalosan kedden indította el a termelést észak-Bulgária egyik falvában, Behovicában. A kínai cég idén 2000 gépkocsi kibocsátását tervez, de 2014-ben már 50 ezer darab összeszerelése a cél.

A Great Wall és a bolgár Litex Motor által alapított vegyesvállalat kezdetben a helyi piacot látná el, de a későbbiekben megcélozzák Macedonia, Albánia, Montenegro és Szerbia vásárlóit is.

Az első két bolgár-kínai modell, a Voleex C10 city car és a Steed 5 pickup fogyasztói ára 8 000, illetve 12 500 euró (2,3-3,6 millió forint) lesz.

Bulgáriában tavaly 22 százalékkal 19 ezer darab fölé bővült az autópiac. Az idei januárban pedig 1345 új gépkocsi talált gazdára, 12 százalékkal több, mint a tavalyi első hónapban.

great wall Bulgária voleex autógyár kínai
Kapcsolódó cikkek