Cégvilág

Tavasszal lehet ítélet a tokaji ügyében

Elképzelhető, hogy már tavasszal ítéletet hirdet az Európai Unió Törvényszéke a tokaji bor ügyében Magyarország által indított perben – mondta lapunknak Lehóczki Balázs, az Európai Bíróság sajtóosztályának munkatársa annak kapcsán, hogy a kérdésben tegnap tartották az első és egyetlen tárgyalást.

Magyarország 2010 áprilisában fordult a törvényszékhez azt kérve, hogy töröljék a Tokajra utaló szlovákiai bejegyzést a borok eredetmegjelöléseit tartalmazó uniós elektronikus nyilvántartásból, az E-Bacchus listáról.
Az ügy előzménye, hogy Magyarország és Szlovákia egy 2004-ben megkötött egyezményben rögzítette, hogy a tokaji borvidék szlovákiai része a „Tokajská vinohradnícka oblas” elnevezést viseli, ez magyarul tokaji borvidéket jelent.

Az elnevezést oltalom alatt álló eredetmegjelölésként (OEM) be is jegyezték az E-Bacchus listában, azonban később az Európai Bizottság Szlovákia kérésére a kifejezést „Vinohradnícka oblas Tokaj” OEM-re változtatta, tehát a melléknévi „tokajská”, vagyis „tokaji” alakot főnévre („Tokaj”) cserélte, ami már teljesen azonos a nyilvántartásban szereplő magyar bejegyzési formulával.

Magyarország szerint a „Tokaj” elnevezést tartalmazó eredetmegjelölés, illetve a palackokon erre utaló címke azt a feltételezést ébresztheti a fogyasztókban, hogy a Szlovákiában előállított, de nem a Magyarországon érvényes követelményrendszer alapján készült bor a hazánk számára védett „Tokaj” eredetmegjelölést viselő borral azonos.
A tegnapi tárgyaláson a felek ismertették álláspontjukat.

Az Európai Bizottság képviselője a magyar kérés elutasítását kérve a tárgyaláson azzal érvelt, az OEM-módosítás háttere pusztán az volt, hogy Szlovákia eredetileg tévesen adta meg a „tokajská” formulát tartalmazó kifejezést, majd ezt javította, összhangba hozta saját nemzeti jogi szabályozásával.

Lehóczki Balázs azt mondta, ha Magyarország számára kedvezőtlen ítéletet hoz az ügyben az első fokon eljáró törvényszék, akkor hazánk fellebbezhet az Európai Bíróságnál. Egyben emlékeztetett arra, hogy volt már egy hasonló ügy az európai taláros testület előtt, miután Olaszországban megtámadták az EU és Magyarország között 1993-ban kötött megállapodást, amely egy átmeneti, 13 évig tartó időszak letelte után megtiltotta a tocai elnevezés használatát. A 2005-ben hozott ítéletében a bíróság Magyarországnak adott igazat.

Tokaj Tokaji per EU eredetvédelem földrajzi név
Kapcsolódó cikkek