Cégvilág

Eladásokat tervez a CA Immo

Idén mintegy 300-350 millió euró értékben kíván eladni portfóliójából a bécsi tőzsdén jegyzett, többek között Magyarországon is jelen lévő CA Immo ingatlanbefektetési társaság – áll a cég közleményében.

A tervek szerint az összeget egyenlő részben fedezik majd németországi, valamint kelet-európai értékesítések. A hírt a Világgazdaság kérdésére a bécsi központban megerősítették, és azt is közölték, hogy a tervezett eladások kapcsán befolyó összeget a társaság adósságainak csökkentésére, valamint a futó projektek segítésére használják majd fel. Arra a kérdésre a CA Immónál nem válaszoltak, hogy az eladások érinthetik-e a magyarországi portfólió elemeit is.

„Nem meglepő a cég idei értékesítési terve, a portfólió tisztítása, illetve átstrukturálása klaszszikus lépésnek számít a CA Immóhoz hasonló méretű cégeknél, ám a konkrét terveket nem ismerjük, mert a döntés csoportszinten születik majd meg” – mondta Gulyás Ede, a CA Immo Hungary ügyvezető igazgatója. Ennek megfelelően a vezető szerint még nincs lista az eladásra kínált ingatlanokról sem, így Magyarországon sincsenek konkrét tervek az eladásokra. A cégnél a versenytársakhoz hasonlóan nyitott szemmel figyelik a befektetési piacot, így ha valamelyik ingatlanuktól érdemes megválni, akkor az előirányzott célok tartása érdekében portfóliójuk egyes elemeinek eladása mellett döntenek. Az viszont igaz, hogy idén még igen fagyosnak tűnik a befektetői piac, számottevő vételi ajánlat nem futott be hozzájuk.

A decemberi Heitman-befektetések azt mutatták, hogy van bizalom Budapest iránt, viszont a lépés nem indított el egy pozitív folyamatot, inkább ad hoc jellegű aktivitás volt, így az árakat sem mozgatta meg jelentősen – hívta fel a figyelmet a szakember. A csoport tavalyi teljesítményéről kiderült, hogy 2010-hez képest a bérletidíj-bevétel mintegy 61,5 százalékkal 265,6 millió euróra növekedett, amelynek több mint fele a kelet-európai és délkelet-európai régióból származott. Az ingatlaneladásokból közel 325 millió euró bevétel származott. A tavalyi év legnagyobb tranzakciója a csehországi Olympia Shopping Center 51 százalékának eladása volt. A CA Immo hazai egysége 2011-et stabil eredménnyel és kibővült portfólióval zárta. A kedvező árbevételeket segítette a nagyszámú meghosszabbított bérleti szerződés.

A CA Immo

Az ingatlanbefektetési társaságot 1987-ben alapították és 1988 óta jegyzik a Bécsi Tőzsdén. A vállalat kereskedelmi ingatlanokba, leginkább irodákba fektet be Ausztriában, Németországban és Kelet-Európában. A cég ingatlanvagyona 2011 elején az Europolis átvételével meghaladta az 5 milliárd eurót. A csoport magyarországi portfóliója körülbelül 300 000 négyzetméternyi ténylegesen bérbe adható területet tesz ki, melynek hozzávetőleges értéke 400 millió euró.


ca immo
Kapcsolódó cikkek