Cégvilág

Miben verheti meg a Google a Facebookot?

Miközben az Android iránti fejlesztői lelkesedés mérhetően csökken, a Google még egy területen, a mobil közösségi alkalmazások kapcsán legyőzheti a Facebookot.

A Google rendszereibe történő integráció hiánya, töredezett, hibás verziók – többek között ezek azok a gondok, amelyek miatt az IDC mérései szerint a fejlesztők kezdik elveszíteni a türelmüket az Androiddal szemben. Jelenleg a teljes piac 78,6 százalékát teszi ki az Androidra fejleszteni szándékozó tömeg, ez 4,7 százalékpontos csökkenést jelez, miközben a táblagépek iránti szoftveres lelkesedés is 2,2 százalékkal csökkent.

Az Appcelerator adatbázisa szerint az Android jelenleg a második legnépszerűbb operációs rendszer az iOS mögött, amelyet a Windows Phone követ. A Google rendszere nem feltétlenül az Apple szilárdan beágyazott szoftverei javára veszít piaci részesedéséből, a jövőben ugyanis a minden platformon használhat HTML5-és lehet a rivaldafény. A fejlesztők számára adott esetben jobban megéri közvetlenül a felhasználóval kiépíteni a kapcsolatot ahelyett, hogy elköteleznék magukat valamelyik platform mellett.

Ugyanakkor az Appolicious összeállítása szerint a Google jó eséllyel pályázhat az első helyre a mobil közösségi alkalmazások terén, hiszen az Android sokkal könnyebben integrálható a keresőóriás népszerű szolgáltatásaival, mint a Google+, a Gmail vagy maga a keresőmotor. Az Appcelerator által összefogott fejlesztői kör számára ez a széles termékskála fontosabb, mint a Facebook óriási közösségi hálója.

Android fejlesztő Google Facebook gmail
Kapcsolódó cikkek